Kiírták a balatonfüredi költőverseny pályázatait

Balatonfüred városa, mint a VEB2023 EKF program partnere és a költőverseny közalapítványa, ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Kiírták a pályázatokat a több évtizedes hagyománnyal bíró Salvatore Quasimodo balatonfüredi költőversenyre. A hagyományos kortárs vers pályázat mellett idén dallal is lehet jelentkezni illetve újdonságként „Az én versem” címmel a középiskolásoknak külön megmérettetést hirdettek. A díjnyertes alkotásokat az ez év szeptemberében rendezendő irodalmi fesztivál keretében mutatják majd be.  

A Nobel-díjas Salvatore Quasimodo 1961-es, balatonfüredi tartózkodása emlékére 1992 óta évről évre megrendezett költőverseny a magyar irodalmi élet neves eseménye, amelyet az olasz kulturális élet is számon tart. A költőversenyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, amelyek közül szakmai zsűri választja ki a legjobbakat. 
Balatonfüred önkormányzata, mint a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program partnere és a költőverseny közalapítványa ebben az évben is meghirdeti a XXIX. Salvatore Quasimodo verspályázatot a Salvatore Quasimodo Emlékdíj elnyerésére. 

A verspályázaton kettő, magyar nyelvű, nem publikált költeménnyel lehet részt venni, amelyeket 2021. június 25-ig várnak a szervezők.  
A költőversenyhez jeligés dalpályázat is kapcsolódik, a minimum négy perces kamarazenekari zenemű szövegéül választható bármely kortárs magyar vers, mely a Quasimodo költőverseny elmúlt 27 évében díjazott volt. A zsűri által legjobbnak ítélt versek valamint zeneművek a szeptemberi irodalmi fesztiválon elhangzanak majd.  
Először a költőverseny történetében a középiskolások számára külön pályázatot írtak ki. „Az én versem” című megmérettetésre a diákok kedvenc magyar költőjük egyik verséhez készíthetnek filmetűdöt. A zsűri által legjobbnak tartott pályázók a költőtalálkozó keretein belül az ország kiemelkedő színművészei és költői részvételével szervezett irodalmi táborban vehetnek részt. 


Az irodalmi fesztivál keretében, a tervek szerint, a váratlanul elhunyt Kossuth-díjas író és költő Szőcs Géza (1952-2020) tiszteletére emléktáblát avatnak a balatonfüredi Pantheonban.   
Szőcs Géza Balatonfüredet második otthonának tekintette, elkötelezett támogatója volt a város kulturális életének, többször volt társszervezője, fővédnöke a Quasimodo költőversenynek. „Az élet szebb, mint amilyen hosszú” – áll majd az emléktáblán. 


A több évtizedes múltra visszatekintő, rangos nemzetközi költőtalálkozó már az elmúlt évben a költészetet és az irodalmi rövid műfajokat felkaroló több napos fesztivállá bővült és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosával való együttműködésnek köszönhetően 2021-ben még szélesebb körben ismerté válhat és kiteljesedhet. A szervezők hisznek benne, hogy az emberi életeket, a társadalom épségét veszélyeztető világméretű járvány idején a költészet és az élet ünnepe reményt és erőt adhat.  

A részletes pályázati kiírás Balatonfüred hivatalos honlapján, a balatonfured.hu oldalon olvasható.

Salvatore Quasimodo költőverseny

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!