NEVET ÉS SZLOGENT KERESÜNK AZ ÖNKÉNTES PROGRAMUNKNAK

Az önkéntesség kiemelt szerepet játszik az összes sikeres Európa Kulturális Fővárosa programban, hiszen ez az az eszköz, ami a közösség aktivizálásával bevonja és új tapasztalatokhoz és közösségi élményhez segíti az adott terület lakóit.

Valahol mindannyian önkéntesek vagyunk, hiszen alkalomadtán szívesen segítünk a szomszédunknak, vállalunk feladatot a gyerekeink iskolájában, óvodájában, szedünk szemetet a lakhelyünkhöz közeli erdőben, vagy ültetünk fát az utcánkban. Szeretnénk, ha ez a pozitív társadalmi jelenség széles körben elterjedne és hozzásegítené városunkat és régiónkat az EKF program sikeréhez.

Miért jó önkéntesnek lenni?

  • Jót tenni jó és ez a pozitív élmény segít megismerni egymást és megérteni mások problémáit.
  • Ha másoknak segítünk, azzal létrehozunk valami újat.
  • Kiegészítjük egymást, vagyis új közösséget hozhatunk létre a munkánkkal és a tudásunkkal.
  • Tanulhatunk, hiszen az önkéntesek a munkájuk által meg is ismerik a területet, amin dolgoznak.
  • Részesei lehetünk valaminek, aminek eddig csak távoli szemlélői voltunk.
  • Segíthetjük városunkat, régiónkat és sikeressé tehetjük a VEB 2023 EKF programot!

Miért nem mi akarjuk kitalálni a program nevét?

Az EKF programunk egyik legfontosabb értéke a bevonás. Szeretnénk, ha Veszprémben és a Bakony-Balaton régióban élők megismernék a programunkat és megtapasztalhatnák, hogy milyen pozitív hatásai vannak az önkéntességnek. Azt gondoljuk, hogy ennek nagyon jó első lépése lehet egy névadó pályázat.

Milyen ötletet adhatok le?

Ha úgy érzed, hogy a fenti kiírásnak és az önkéntesség értékeinek is megfelelnek az ötleteid, akkor bármilyet. Leadhatsz csak név, vagy csak szlogenjavaslatot is, de együtt a kettő is jöhet. Ha az ötleteléshez még több információt szeretnél, akkor ajánljuk figyelmedbe az onkentes.hu írását.

Hogyan küldjek ötletet?

A javaslatodat a Facebook oldalunkon látható post alatt kommentben, az oldalnak küldött üzenetben, vagy az ekfabc@veszprembalaton2023.hu címen adhatod le.

Mi alapján hirdettek majd nyertest?

A beérkező javaslatok közül öt pályamunkát nyilvános közönségszavazással, öt másik pályamunkát az EKF szakértői csapatának szavazataival juttatunk be egy 10-es döntőbe. A tíz legjobb javaslat közül egy hét fős szakmai zsűri választja majd ki a nyertest. A zsűri tagjai a Facebook oldalunkon mutatkoznak majd be kis videók formájában.

Az eredményhirdetés tervezett időpontja: 2020. június 5.

A névadópályázat szabályzata ITT érhető el. Kérjük a szabályzatot minden esetben olvassa végig a pályázat beküldése előtt.