Közösségi tervezés | Deák Ferenc Általános Iskola előtti park | 3. alkalom

Szeptember 16-án a Deák Ferenc Általános Iskola előtti parkban is megtartottuk a harmadik tervezési találkozót a környékbeliekkel. Az eddigiek rövid összefoglalását követően két csapatot alkottunk, és mindkettőnek ugyanaz volt a feladata: „rendezzék be” a parkokat és környezetüket, felhasználva azokat a funkciókat és eszközöket, amikről az elmúlt alkalmak során beszéltünk. 

A stilizált térkép a jelenlegi állapotokat mutatja, de a futókör lehetséges nyomvonalát is feltüntettük rajta, hangsúlyozva, hogy ez a tervezés során még változhat – ugyanakkor ehhez is kíváncsian vártuk a résztvevők észrevételeit (a térképeken a pirosas, a bal alsó sarokból induló és középen felfele kilépő kanyargós vonal ábrázolja a futókört). Egyetlen szabály volt csak, mégpedig hogy a csapatok tagjai alaposan beszéljék át minden egyes javaslatukat, és egy olyan tervet készítsenek, ami mindannyiuk számára elfogadható. Az alábbiakban a két csapat munkáját mutatjuk be.

AZ ELSŐ CSAPAT TERVE

1. számú terület

Az iskola előtti parkban a játszótér bővülne, mégpedig a futókör irányába. Új játszóeszközök, padok, szemetesek kerülnének ide, és bekerítésre kerülne a játszótér. Ahogy a barna pötty jelzi, faültetésre is sor kerülne a területen. 

2. számú terület

Az előzőtől (a térképen) jobbra-lefele, vagyis az iskola bejáratához közeli, jelenleg kihasználatlan háromszög-területen fitneszeszközök és ivókút kapnának helyet. 

3. számú terület

A térkép szélén, az Aradi utca mellett van egy sportpálya, ami nem az iskolához tartozik. Mellé ping-pong asztalt álmodott a csapat.

4. számú terület

Az iskola parkolójának bejárata környékére helyeztek egy kerékpártárolót és egy ivókutat – elsősorban a futókör használóinak kiszolgálására.

5. számú terület

Az óvoda mögötti park kapcsán a legtöbbet a játszótér fejlesztésével foglalkozott ez a csapat. Például hintákkal, mezítlábas ösvénnyel bővülhetne a kínálat, a homokozó fölé napvitorla kerülne, és padok is költöznének a területre.

6. számú terület

A Diósy és a Klapka utca közé egy olyan „piknikterület” kerülne, ahová szívesen jönnének le a környékbeliek a pokrócukat leteríteni, és élvezni a természetközeli hangulatot. Ehhez arra is szükség lenne, hogy ezen a részen ne sétáltassák a kutyájukat a környékbeliek, hiszen így lehetne biztosan „aknamentes” a terület.

A MÁSODIK CSAPAT TERVE

1. számú terület

A második számú csapat nem bővítette az iskola melletti játszóteret. Bár azt elismertük, hogy lenne szükség további eszközökre (elsősorban hintára), a megnövekvő használattól és az azzal együtt járó zajnövekedéstől való félelem miatt végül inkább a jelenlegi állapot megtartása mellett született döntés. A játszótér körbekerítése viszont szükséges lenne, kerülne a közelébe ivókút és világítás is. Világítás a játszótér melletti gyalogútra is mindenképp kellene (a közvilágítási javaslatokat a sárga „napocska” ikon jelzi a térképen).

2. számú terület

Az iskola bejárata előtti és melletti terület egyfajta „váróteremként” működik már most is. Ezt a funkciót tenné kényelmesebbé a csapat padok, okospadok kihelyezésével, és lehetőség szerinti további faültetéssel, hogy ezáltal kényelmesebben lehessen várakozni.

3. számú terület

Az Aradi utca melletti sportpálya és környezete a második csapatnál is kiemelt szerepet kapott. Ez lenne az az ifjúsági rész, ami a sportos, egészséges közösségi együttlétnek adna helyszínt a fiatalok számára. A sportpálya felújítása mellett mászófal, ping-pong asztal, ülőbútorok kerülhetnének ide, és kerékpártárolót is helyeztünk erre a pontra.

4. számú terület

A második csapat sokat foglalkozott a futókörrel is. A 4-gyel jelölt területen például arra hívtuk fel a figyelmet, hogy sok fa található a nyomvonalon, és talán érdemesebb lenne egészen az iskola kerítése mellé helyezni a futókört, mert inkább legyenek kicsit élesebbek a kanyarok, mint hogy fát kelljen kivágni miatta. A futókör kapcsán beszéltünk még a színezésről (és az egyik javaslatunk az volt, hogy valamilyen rendszerességgel, például 100 méterenként változzon a futókör színe), illetve arról is, hogy foglalkozni érdemes a „vegyes használat” (futók mellett pl. rollerezők, gyalogosok) problematikájával is a teljes kör területén. 

5. számú terület

Az óvoda mögötti játszótér eszközkínálata jelenleg nagyon szegényes, ezért ezt bővítené a csapat. Hinta például mindenképp kellene ide, de más eszközök is felmerültek. A játszótér melletti részűre érdemes lenne fákat ültetni, amik később további árnyékot tudnak adni.

6. számú terület

A kötélcsúszda igen népszerű a gyerekek körében, de a szomszédos épület lakói számára zavaró annak hangja. Ezt az elemet felköltöztettük az óvoda mögé, és akár azt is el tudnánk képzelni, hogy kettő legyen belőle.

7. számú terület

A Diósy és Klapka utcák közötti részen sokan járnak át a buszmegállóhoz, viszont a közvilágítás itt nem megoldott, így ide is javasoltunk lámpákat.

A „csapatmunkát” követően mindkét asztaltársaság bemutatta a saját művét a másiknak, így rögtön láthattuk, mely pontokon van egyezés és eltérés a két elképzelés között. Ezeknek a részletes átbeszélésére ezúttal már nem volt időnk, így azt a következő találkozón fogjuk megtenni.

Ennek időpontja szeptember 23., csütörtök 17.00. Terveink szerint - szokásos módon – az iskola bejárata előtt, a parkban találkozunk, rossz idő esetén azonban az óvoda biztosít helyszín a közös gondolkodás számára.

Várunk szeretettel mindenkit!

Vissza a főoldalra

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!