Közösségi tervezés | Kálvin János park 5. alkalom

Szeptember 29-én délután már az ötödik találkozót tartottuk a Kálvin János parkban. Az alkalom fő témája a játszótér volt, és tapasztalatból tudtuk, hogy a téma szakértői, vagyis a környékbeli szülők nagy része általában csak néhány perc zavartalan figyelmet tud a tervezésre áldozni a csemetéje mellett. Emiatt már órákkal a meghirdetett időpont előtt a helyszínen voltunk, és egyesével igyekeztünk megismerni a véleményüket a fontos kérdésekben, rövid időre vonva csak el őket a játszóterezéstől. Az így begyűjtött gondolatokat aztán az öt órakor kezdődő találkozón összesítettük és vitattuk meg.

A legfontosabb megállapítás talán, hogy a megszólított szülők, nagyszülők mind támogatják a játszótér bővítését, vagyis visszaigazolták az eddigi tervezési alkalmakon elhangzottakat. Hogy melyik korosztálynak van a legnagyobb szüksége az új eszközökre, abban megoszlottak a vélemények (nem függetlenül attól, hogy kinek milyen korú gyermeke, unokája van), de a többségi álláspont megfelelt a néhány alkalommal ezelőtt tett megállapításunknak, vagyis hogy a legkisebbek (0-4 év) és a nagyobbak (8-12 év) vannak most kedvezőtlenebb helyzetben.

Ami a konkrét eszközöket illeti, a legfontosabb az lenne, hogy új hinták kerüljenek a játszótérre, mégpedig olyan is, ami a legkisebbeknek babahinta-ülőkével bír, illetve hagyományos ülőkéjű is. Rengeteg további eszközjavaslat merült fel a beszélgetések során, a hintát követően a legnépszerűbbek a (süllyesztett) trambulin, a kreatív (több irányból, több féle módon használható) mászóka és a kicsik által nagyon kedvelt házikó voltak. De jócskán voltak támogató az egyensúlyozónak, a libikókának, a mászóvárnak is, és javasoltak a füves területre állított focikaput, mezítlábas ösvényt, vagy épp a homokozóeszközöknek szolgáló ládát is. Sőt, még az un. pump track pálya is felmerült ötletként, ami a legkisebbeket és a kicsit nagyobbakat is bevezethetné a kerékpározás világába.

A játszóeszközökön túl sok szó esett a kiegészítő infrastruktúráról is. Magától értetődő volt, hogy szemetesekre, ivókútra, térfigyelő kamerára, padokra – helyenként asztallal együtt – szükség lenne, és a műanyag burkolatos rész fölött örülnének napvitorlának is, hiszen ezen az oldalon a fák még sokáig nem érik el azt a méretet, hogy a délutáni nap ellen védelmet biztosítsanak. 

Sokat beszéltünk a játszótér körbekerítéséről is. Jól látszott, hogy azok, akiknek idősebb a gyermeke, általában kevésbé tartják szükségesnek ezt a fizikai védelmet, viszont a kisebbek szülei, nagyszülei aggódnak, hogy csemetéjük könnyen ki tud szaladni az úttestre. Emellett olyanok is sokan voltak, akik azért érveltek a körbekerítés mellett, mert azt tapasztalták, hogy a kutyások nem mind ügyelnek arra, hogy kedvencük hova piszkít; illetve többen említették problémának az iszogató, maguk után akár üvegszilánkokat, cigicsikkeket hagyó társaságok esti jelenlétét, akiket talán szintén távol lehetne tartani egy kerítéssel. Ezen érvek miatt a megkérdezettek és az alkalmon jelenlévők között óriási többségben voltak a kerítés támogatói, így abban maradtunk, hogy a tervezőket egy ennek megfelelő koncepció kidolgozására kérjük meg.

A következő alkalomra október 6-án kerül sor, ekkor visszaköltözünk a gördeszkapálya közelébe, ugyanis fő témánk a sportos-fiatalos területrész lesz. Várunk szeretettel mindenkit 17.00-tól aznap is!

Vissza a főoldalra

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!