Cholnoky-projekt

Veszprém, Bakony-Balaton régió

A Cholnoky család rendkívül fontos szerepet játszott a polgárosodó Veszprém és a Balaton-felvidék kultúrtörténetében, ezért kiemelten fontos számunkra, hogy a lehető legszélesebb műfaji skálán mutassuk be a család tagjainak magasszintű művészeti és tudományos tevékenységét.

A Cholnoky család ismert tagjai – Viktor és László írók, idősebb és ifjabb Ferenc orvosok, illetve Jenő földrajztudós – munkássága szorosan kapcsolódik Veszprém városához és környékéhez. A 2021. július 23-án, Cholnoky Jenő születésének 151. évfordulóján induló projekt minél sokszínűbben szeretné bemutatni a Cholnoky-örökséget, hogy a helyiek és a városba érkező vendégek egyaránt megtudhassák, miért is viseli Veszprémben a Cholnoky nevet egy iskola, egy kórház, egy lakónegyed, valamint számos más régiós emlékhely is.

Forrás: Fortepan

Fontos számunkra, hogy a lehető legszélesebb műfaji skálán mutassuk be a család tagjainak magasszintű művészeti és tudományos tevékenységét, valamint kalandos magánéletüket is, hiszen szeretnénk, ha a CHOLNOKY-kifejezés egyfajta identitásképző erőt jelentene a helyiek számára. Méghozzá korosztálytól, generációtól függetlenül. Éppen ezért a klasszikus formák mellett az egészen új, innovatív megoldásokat és a populáris kultúra lehetőségeit is felhasználjuk a projekt során.

A projektelemek megvalósításában több helyi intézmény és civil szervezet is közreműködik. A Laczkó Dezső Múzeum például vándorkiállításon dolgozza fel Cholnoky Jenő geográfus A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei című munkáját, a Művészetek Háza pedig a Cholnoky család tagjainak írásaiból jelentethet meg könyvsorozatot, melynek szerkesztői munkálatai Géczi János közreműködésével valósulhatnak meg.

Forrás: Fortepan

Új perspektívákat, izgalmas és látványos értelmezéseket adhat Csapella Olivér Cholnoky-képregénye és a város néhány falfelületét átlényegítő Cholnoky Street Art-projekt is.

A Veszprém Megyei Honismereti Egyesület Rybár Olivér munkájának eredményeként a Cholnoky család történetét feldolgozó könyvet jelentet meg, amelynek gazdag információs és képi anyaga egy interaktív családtörténeti kiállítás létrehozásának is jó alapja lehet. A helytörténeti és virtuális kapacitásfejlesztés az Eötvös Károly Megyei Könyvtár gondozásában valósulhat meg.

A teljes projekt 2023-as záróakkordját a Pannon Várszínház és Egressy Zoltán író, drámaíró közös munkája, a Cholnokyak című színdarab ősbemutatója jelenti majd.

Forrás: Fortepan

Cholnoky-projekt | Megnyitó esemény | képgaléria

Közösségépítés Nyitottság ünnep projekt Cholnoky

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!