Formákon túl

Bizonyos tárgyak képesek egész életvilágok megidézésére, így van ez a balatoni nyaralókerítések és kapuk esetében is. Játékos formáikkal, remekül eltalált színeikkel a felhőtlen nyarakat juttatják eszünkbe, ám ennél többről is mesélnek.

Formákon túl

Formákon túl

Fotó:
Varga Marietta & Schmal Fülöp

Ha mögéjük nézünk, felvillan a hatvanas–hetvenes évek társadalmi miliője, amiben megszülettek. Az ekkor létrejövő nyaralótelepek hangulatához a telkeket elválasztó kerítések éppúgy hozzátartoznak, mint a lapostetős nyaralóépületek, vagy éppen a falnak támasztott kempingbiciklik.  A kerítések és kapuk légies vonalaikkal épp csak jelképesek; nem az elzárkózás, bezárkózás, hanem az összetett társadalmi kapcsolatok szimbólumai. Ezek a kerítések azért is fontosak, mert nem akarnak semmit eltakarni, sőt: „mögéjük”, igenis be lehet látni! Ráadásul nem csak fizikai, hanem átvitt értelemben is sokat láttatnak megrendelőik és elkészítőik világából. Mesélnek nekünk a nyaralók és helyiek szövevényes kapcsolatrendszeréről, egyúttal kézzelfoghatóvá teszik a köztük kialakult együttműködés csatornáit. Rávilágítanak többek közt a korszak megélhetési stratégiáinak egyik népszerű formájára, a gyári munkások és iparosok saját zsebre történő munkavégzésére, a fusizásra, aminek révén számos nyaralókerítés is elkészülhetett.​

A Formákon túl Varga Marietta és Schmal Fülöp fotógráfusok sorozatával indul, de a helyi lakosok, nyaralótulajdonosok és kirándulók csatlakozását is várjuk a projekthez az általuk kedvelt kerítésről készített fotó és ha van, akkor a hozzá tartozó történet beküldésével. A képeket és a történeteket a címre, valamint a projekt és oldalán is várjuk. ​

Formákon túl

Formákon túl

Fotó:
Varga Marietta & Schmal Fülöp

Fontos, hogy a projektben készülő képi és kommunikációs anyagok kapcsán óvjuk a tulajdonosok személyiségi jogait. A fotókon nem jelenítünk meg embereket, a képekről nem derül majd ki, hogy melyik utca és milyen házszám alatti ház kerítését ábrázolják. Amennyiben képet küldenek nekünk, kérjük Önök is óvják az itt élők és itt pihenők személyes szféráját. ​

Ötletgazda: Törő Balázs (Laczkó Dezső Múzeum, Néprajzkutató)​

Projektszervezés és kommunikáció: Hamza Gergely, Tóth Miklós, Berzevici Rita, Zabó Péter, Adonyi Adrienn, Marton Eszter (VEB2023 Európa Kulturális Fővárosa)​

Az első fotósorozat alkotói: Varga Marietta és Schmal Fülöp​

Videós anyagok: Máhl Kornél

Közösségépítés Nyitottság Ünnep

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!