ART OF MOVEMENT ⧗⧗⧗ Kortárs színház- és táncelőadások

VEB2023 pályázati együttműködés Inotai hőerőmű
VEB2023 pályázati együttműködés Inotai hőerőmű

Hazai és külföldi fényművészek, 6 ország alkotói, 13 kompozíció és térspecifikus installáció: a kortárs elektronikus zenészek hosszú sorát felvonultató első INOTA Fesztivál nem csak a füleken keresztül, de az emberi test legtöbbet befogadó érzékszervén át is feltüzeli majd az idegpályákat.

Három nagyon különböző előadás lesz látható:

Kezdésnek egy erőteljes modern darab (Dollár Papa Gyermekei: Úriemberek), majd egy rendkívüli "zengemény", azaz zene és fizikai színház összefonódása (Forte Társulat: A Helység Kalapácsa), végül egy kiugróan izgalmas kortárstánc performansz (Cryptic Bodies // Titkos testek) zárja a fesztivált.

Az önmagukban is sajátságos darabok egymást színesítik, ezért az első két előadásra a külön-külön jegyek mellett mindkettőre érvényes kombinált is váltható, illetve a színházjegyek bármelyike tartalmazza a belépést a fesztivál záró performanszára is, érkezési sorrendben, amíg a hely engedi.

Ezen felül minden színházjegy magában foglalja a belépést a fesztivál összes installációjára, továbbá a hőerőmű meglátogatását is lehetővé teszi – ezzel utolsó napjára, az egész vasárnapi délutánra elegendő programot kínál az első Inota Fesztivál.

⧗⧗⧗ 16:30 DOLLÁR PAPA GYERMEKEI: ÚRIEMBEREK ⧗⧗⧗ @ RAKTÁRÉPÜLET


„Svédországból tartottam Dániába a híres tengerre épített hídon. Hirtelen felbukkant a hatalmas víztömeg közepén egy szélerőmű csoport. Legalább 100 darab. Olyan mély vízben álltak, távol mindentől amit el sem tudunk képzelni. Ki építette őket oda és hogyan? Lehetséges ez egyáltalán? És micsoda mennyiségű energiát termelhetnek, ahol olyan szél van, amit mi a szárazföldről el sem tudunk képzelni. Ezek az ember építette erőművek ott állnak stabilan, éjjel és nappal abban az iszonytató mélységben.“

(Kiss-Végh Emőke)

Magára maradt apa és fia. Elhagyták őket. Egy másik férfiért. Lazulni akarnak. Hogy mi vár rájuk? Talán jobb lenne nem a tanújának lenni. A szeretet mindent elsöpör. És mi történik, ha valami az útjába áll? Megszűnik? Vagy erősebb lesz, mint valaha? Egy biztos, átalakulni nem tud mássá. Nem köt alkut. De akkor mit kezd vele az ember? A helyspecifikus előadás az eddig leginkább színésznőként ismert Kiss-Végh Emőke rendezői bemutatkozása.

Szereplők: Rába Roland, Olasz Renátó, Ladányi Jancsó Jákob, Hód Adrienn
Szöveg és rendezés: Kiss-Végh Emőke
Zenekar: Csiga

Támogatók: Trafó Kortárs Művészetek Háza

⧗⧗⧗ 19:00 FORTE TÁRSULAT: A HELYSÉG KALAPÁCSA ⧗⧗⧗ @ ZENE HÁZA KONCERTTEREM
A Forte Társulat Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján A helység kalapácsa című eposzparódia kortárs zenei és színházi ősbemutatójára készül. A Horváth Balázs komponálta zeneművet a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar szólaltatja meg, az előadást Horváth Csaba rendezi, szereplői a Forte Társulat tagjai, akik a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves fizikai színházi szakos hallgatóival egészülnek ki. Petőfi Sándor verses költeményének eredetien sziporkázó nyelvi humorát az előadók groteszk koreografikus mozgása teszi érzékletessé.Mit kezdhet a színpadi alkotó, ha azzal a problémával szembesül, hogy a színpadra állítandó mű szereplői mind olyan emberek, akik igen egyszerű jellemmel, de komoly érzelmekkel rendelkeznek? Ráadásul a szöveg – eposzparódia lévén – döntően narrációból áll.A felmerülő kérdésekre a választ az előadás zeneszerzőjének, Horváth Balázsnak a rendezővel, Horváth Csabával folytatott beszélgetései adták meg. A zeneszerzői ötletet, hogy a narrátorokat valamilyen hozzáadott karakterben mutassuk meg, az a rendezői ötlet billentette tovább, hogy egy narrátor akár többféle figura is lehet. Így alakult ki az a struktúra, hogy a darab igen színes narrációi, mellékszálai, és a szereplők érzelmeinek bemutatása számtalan, egymást néha gyorsan váltó karakterű figurában jelenjenek meg. És mindez magával rántotta annak a lehetőségét is, hogy a kortárs zenei környezeten belül akár könnyűzenei stílusjegyek is megjelenhetnek.Lássuk hát, miként hat ez a villódzó, állandóan változó zenei világ, és miként tud összefonódni a kocsma körül élő egyszerű emberek nagy szívével, mély érzelmeivel.
Zeneszerző: Horváth Balázs
Rendező: Horváth Csaba
Szereplők: Bari István, Csáki Benedek, Fehér László, Ferenczy-Nagy Boglárka, Földeáki Nóra, Gálhidy Gizella, Horkay Barnabás, Krisztik Csaba, Kondákor Ajsa Panka, Pallag Márton, Tarjányi Liza, Widder Kristóf
Közreműködik a Mendelssohn Kamarazenekar (művészeti vezető: Kováts Péter)
Vezényel: Horváth Balázs
Jelmeztervező: Benedek Mari
Díszlettervező: Kalászi Zoltán és Kiss-Benedek Kristóf
Fénytervező: Payer Ferenc
Korrepetitor: Juhász Eszter
Rendezőasszisztens: Garádi Gréta
Produkciós vezető: Trifonov DóraEgyüttműködő partner: Pannon Várszínház
A program a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jött létre.
További támogató: Nemzeti Kulturális Alap

⧗⧗⧗ 21:00 KELEMEN PATRIK: CRYPTIC BODIES // TITKOS TESTEK ⧗⧗⧗ (Fesztiválzáró performansz) @ KANTIN

A Cryptic Bodies egy kortárstánc előadás, amiben öt táncos döngölő élő zenére gázol át téren, testen és időn – olyan ősi testi praktikákból inspirálódva, mint az egyiptomi mumifikálás vagy a mezopotámiai okkult gyógyítási gyakorlatok.

Kelemen Patrik darabja egy öncélú, akaratos, szeszélyes, esetenként pedig veszélyes szubsztanciát képez, mely a táncosokkal és nézőközönséggel is titkos kapcsolatba lép. A térben minden érintés kutat, minden tánc boncol. Az előadók elszenvedői és megfigyelői is az eseményeknek: táncosok, alanyok, testek, emberek, érzékien szűrt zaj. Figyelmük minden pillanatban megfigyel, letapogat, külső és belső terekben vájkál.

Mindezt teszik annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a néző önnön fizikai valójának zsigeri jelenlétére.

A testünk a mindenünk,
testünk az anyánk,
testünk az ellenségünk,
testünk a szeretőnk.

színház inota konferencia rendhagyó

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!