Ausculta Énekegyüttes és Nagy Csaba

VEB2023 szervezés
VEB2023 szervezés

Az Ausculta Énekegyüttes koncertjén adventhez kapcsolódó régizenei és kortárs egyházzenei művek hangzanak fel. A tisztán vokális művekből álló blokkokat reneszánsz lantmuzsika köti össze Nagy Csaba lantművész tolmácsolásában.

Ausculta Énekegyüttes

Az Ausculta Énekegyüttest két bakonybéli szerzetes és két Budapesten élő barátjuk alapította 2014-ben.

Mindannyian aktív kórusénekesek, és bár különböző zenei iskolákban nevelkedtek, hamar rátaláltak arra a hangzás- és stílusbeli egységre, amely a közös munkájuk alapját képezi.

Próbáikat rendszerint Bakonybélben tartják, ilyenkor nagy örömmel végeznek szolgálatot a liturgián, időről-időre koncerteket is adnak, valamint megjelent egy CD-jük is.

Nagy Csaba

Zenei tanulmányait Szentendrén kezdte. A Debereceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzése után a Pozsonyi Zeneművészeti Egyetemen diplomázott. Lantművészként rendszeresen ad szóló és kamarazenei koncerteket mind Magyarországon, mind külföldön. Szólistaként repertoárjában rendkívül ritkán hallható, mára csaknem feledésbe merült reneszánsz és barokk művek szerepelnek, melyeket korhű lantokon (reneszánsz és barokk lant, vihuela, teorba) ad elő. A középkori és reneszánsz zenét játszó Recercare Régizenei Műhely és a Veszprémi Régizenei Napok alapítója, 2017-ig művészeti vezetője. 2019-ig A Veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola gitártanára, jelenleg a Csermák Antal Zeneiskolában tanít klasszikus gitárt és kamarazenét.

Jegyár: 1000 Ft

Műsor

Hermann Schroeder: Rorate coeli

Középkori himnuszok, kanciók:

            Üdvözlégy, óh Szűzek Szűze

            Mariam Matrem Virginem

            Ecce quod natura

            O Maria, o felix puerpera

Claudio Monteverdi: Ave maris stella

*** 

Hans Neusidler: Preambel

Josquin: Mille Regretz (lantátirat: Luys de Narváez, 1538)

Josquin: Mille Regretz (lantátirat: Hans Neusidler, 1536)

Cristobal de Morales: Benedictus – Missa „Mille Regretz” (lantátirat: M. de Fuenllana, 1554)

*** 

Thomas Tallis: Audivi vocem de coelo

Tomás Luis de Victoria: Magi viderunt stellam

Thomas Tallis: O Lord, give thy Holy Spirit

Thomas Tallis: If ye love me 

*** 

Francesco da Milano: Ricercar

Clemens non Papa: Erravi sicut ovis (lantátirat: Alfonso Ferrabosco, kézirat, XVII. sz. első fele)

Clemens non Papa: Erravi sicut ovis (lantátirat: Bakfark Bálint, 1565)

Cristobal de Morales: Fecit potentiam + Duo (lantátirat: M. de Fuenllana, 1554)

Cristobal de Morales: Hosana - Missa „Ave Maria” (lantátirat: M. de Fuenllana, 1554) 

*** 

Horváth Márton Levente: O salutaris hostia

Farkas Ferenc: Cantus nocturnus (Nox erat)

Niels la Court: Hodie Christus natus est

Javier Busto: Canto a la Virgen

A Fructus Labiorum Komolyzenei Fesztivál során vásárolt belépőjegyekből származó bevételnek megfelelő összeget a Veszprémi Családsegítő és Gyermekjóléti Integrált Intézménnyel együttműködésben teljes egészében arra fordítjuk, hogy a veszprémi és környékbeli hátrányos helyzetű/rászoruló családok ingyen belépőkhöz jussanak a Téli Gyárkert jég-és hófánk pályájára.  

A belépőjegyek mellett lehetőség lesz adományjegyek vásárlására is – online elővételben és a helyszínen egyaránt.

Zene Koncert klasszikus Ünnepi ragyogás Fructus Labiorum

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!