Erkel Ferenc Fúvószenekar / Gizella Napok 2024
Veszprém legnagyobb összművészeti fesztiválja minden év májusában ingyenes zenei, képzőművészeti, színházi, irodalmi és családi programok színes kavalkádjával tölti meg a várnegyed és a belváros utcáit.
A zenekar az 1970-es években alakult és egészen a megszűnéséig, 1989-ig Veszprém város zenei életének meghatározó tagja volt.
2021-ben néhány lelkes zenész felélesztette a zenekart, ahova a sok fiatal tehetség mellé visszataláltak az „Ős Erkelesek” is. Az együttes meggyőző erejének hála a vezetői szerepet Zeitler Dénes, a város legjobb fúvószenekari karnagya vállalta magára, aki kiemelkedő szakmai tudásával és tapasztalatával viszi előre a csapatot.
Az együttes tagjait tekintve igen sokrétű, akad közöttük általános iskolás, nyugdíjas éveiket töltő, katona, vállalkozó, pedagógus és egészségügyi dolgozó is.
Különbözőségük az erejük is egyben, a zene, mint közös nyelv egy olyan egységbe kovácsolja őket, mely megmutatkozva a zenélésben nem csak a zenekar, hanem a hallgatóság számára is élvezetet nyújt.