Ez az a nap! 2023 Veszprém

VEB2023 pályázati együttműködés Veszprém Aréna
VEB2023 pályázati együttműködés Veszprém Aréna

Az Ez az a nap! 2023 eseményen a világszerte ismert Michael W. Smith mellett színpadra lép Oláh Gergő, az Új Forrás és a Hanna Projekt.

Michael W. Smith a keresztény zenei és dicsőítő élet egyik legmeghatározóbb alakja. Sokmillió eladott albumán túl három Grammy-díjat és 45 Dove-díjat tudhat magáénak. 

Oláh Gergő 2012-ben megkapta a Bravo Otto díjat, mint az év felfedezettje, és az X-Faktor első helyezettje volt a legtöbb közönség szavazattal. Ma már az ország egyik legjobb előadójaként tartják számon, rendszeresen hallhatjuk dalait a rádiókban és tévékben. 2016-ban Szikra-díjjal ismerték el zenei tevékenységét.

Az Új Forrás zenekar bibliai világnézetet magáénak valló együttes, zenei stílusuk az úgynevezett etno-gospel. Dalaikat a zenekar alapítója és vezetője, Pálhegyi Dávid szerzi. A Hanna Projekt vezetője, Polereczki Hanna évek óta rendszeres fellépője az Ez az a nap!-oknak. 

 A szervezők várnak mindenkit, aki szeretne betekintést kapni a mai modern gospel zenei kínálatába.

A rendezvényre az ország bármely pontjáról kedvezményes, 2023 Ft-os retúrjegy váltható a MÁV járataira!

Jegyek és információk az ezazanap.hu és a broadway.hu weboldalakon.

Zene Koncert Vallás és spiritualitás

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!