Garten Balaton | A Kultháló VEB2023 bázisa ESEMÉNYSOROZAT


Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Garten Balaton kortárs művészeti heteket, három észak-balatoni község, Lovas, Felsőörs és Csopak részvételével.
Helyszínleírás:
Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Garten Balaton kortárs művészeti heteket, három észak-balatoni község, Lovas, Felsőörs és Csopak részvételével. A korábbi évekhez hasonlóan idén is a kortárs képzőművészet, szobrászat, fotográfia áll a rendezvénysorozat középpontjában. A kiállításokkal egybekötött programsorozat célja, hogy a kortárs képzőművészetet személyes közelségbe hozza a befogadókkal, valamint a helyi kulturális szereplők bevonásával katalizálja a mikrotérség kulturális életét. A három hetes eseménysorozat ideje alatt négy helyszínen hét kiállítás és két köztéri installáció valósul meg, melyeket számos társművészeti rendezvény kísér. Lovason a Nagy Gyula Galéria kiállítótere szolgál a Garten Balaton művészeti vásár helyszínéül, ahol a Határaink hívószóra 100 kortárs képzőművésztől a kurátorok mintegy 300 művet válogattak és állítanak ki.
AZ ESEMÉNYSOROZAT PROGRAMJAI:
2021 JÚLIUS 30.- Szabad ég alatt
2021. JÚLIUS 31. - Tárlatvezetés a Falunapon
2021. JÚLIUS 4. - In Memoriam: Megemlékezés Nagy Gyula festőművészre és lányára, Nagy Máriára
2021. AUGUSZTUS 5. - Kőből teremtve-Zámbó Attila képzőművész szabadtéri szoborkiállításának megnyitója
2021. AUGUSZTUS 6. - A festmény határa
2021. AUGUSZTUS 10. - Balaton-felvidék Sound Mapping, MONOTON MONOKROM koncert és workshop
2021. AUGUSZTUS 12. - Biciklivel kiállításra -Tárlatvezetés két keréken három település között
2021. AUGUSZTUS 12.- Fotómentés Lovason
2021. AUGUSZTUS 13. - Fotómentés Lovason
2021. AUGUSZTUS 14. - Nyomás! A Garten nyomatkészítő gyerekworkshopjának kiállítása
2021. AUGUSZTUS 16. - Ujj Zsuzsi: Régi dalok, Ujj Zsuzsi és Darvas Kristóf koncertje, előtte Ujj Zsuzsi filmjeinek vetítésével
2021. AUGUSZTUS 17. - Ploubuter Park