INTELLIGENS TÁJAK | Nemzetközi Konferencia

VEB2023 pályázati együttműködés
VEB2023 pályázati együttműködés

A régió- és vidékfejlesztési gyakorlatok legtöbbször nem állják ki az idő próbáját, ami a Balaton-felvidéken különösen érzékelhető a tömegturizmus, az ingatlanpiaci nyomás, a változó éghajlat, gazdálkodási formák, gazdasági helyzet és életmód következtében.

Az Intelligens Tájak eseménnyel célunk a táj, a gazdaság és a kultúra összefüggéseit, kölcsönhatásait, módszereit vizsgálni a balatoni régió fejlődésében és jövőképében, a változást lehetővé tevő szereplők bevonásával, hogy az új igényekre épülő megoldások a gyakorlatba is beépülhessenek. A három napos konferencia és programsorozat alatt lesz szó adaptív tájmenedzsmentről, fenntartható gazdasági ökoszisztéma építészről, valamint a hétköznapi kultúráról és életmódról is. A fókuszba a teljes Balaton-felvidéket helyezzük, de foglalkozni fogunk ezen belül Veszprém szerepével, potenciáljával is.

A konferencia jelentőségét adja, hogy az EKF év lezárultával a helyi szereplők aktivitásán, elköteleződésén múlik, hogy mennyire sikerül hosszú távon beépíteni a VEB2023 által hozott lehetőségeket, elindított folyamatokat a térség életébe, fejlődésébe. Ezért az eseménnyel igyekszünk a lehető legtöbb szereplőt megszólítani és a jövőben is hasznos kapcsolatokat kiépíteni közöttük.

Az előadások, kerekasztal beszélgetések, workshopok, viták, interaktív foglalkozások és kulturális programok olyan sokszínűen fogják a központi témákat körbejárni, hogy azok között bárki tud a maga számára érdekes, hasznos, szórakoztató programot. Mindezek során többek között az alábbi kérdésekre fogjuk keresni a válaszokat: 

  • Milyen alkalmazható megoldásokat tekinthetünk példaértékűnek ebben a térségben?
  • Kialakulhat-e közös célrendszer a térségi szereplők egyetértésében és milyen lépéseket lehet tenni ezek elérésében?
  • Hogyan tudnak eredményesen, egymás tevékenységét támogatva működni a térségfejlesztésben részt vevő helyi közösségek (döntéshozók, állami és szakmai szereplők, vállalkozások, aktív közösségek)?

Ha Téged is foglalkoztatnak a fentebbi témák, kövesd Facebook eseményünket, ahol hamarosan további információkat osztunk meg a programokról, előadókról, részvételi lehetőségekről!

nemzetközi tájtéka konferencia élő régió

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!