Oláh Krisztián Quartet

VEB2023 partner produkció
VEB2023 partner produkció

A "Jazz Fenegyerekei" márciusban újra Veszprémbe látogatnak, hogy bemutassák a 2024 őszén rögzített Persopectives of Verve című albumukat. A tavaly szeptemberi koncertjükön a Papírkutya lelkes közönsége már kapott egy bravúros ízelítőt az új kompozíciókból, így eljött az ideje a teljes album bemutatkozásának.

A POV: Perspectives of Verve kompozíciói szvit-szerűen kapcsolódnak össze, saját darabok és szabad átvezetők, intermezzo-k váltakoznak. Elmosódnak a határok vagy épp a kontrasztok domborodnak ki jobban? Lehet inspiráló a hatalmas zaj, vagy bénító a csend? El tudunk mélyedni egy hosszabb folyamatban miközben a legtöbb inger kb. 90 másodperc terjedelemben ér minket?” - többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ egy igazán rendhagyó koncerten, szuper tehetséges, fiatal muzsikusok társaságában.
Az eltelt néhány hónap a zenekar összetételében is változást hozott, hiszen a nagybőgőnél Orbán György helyét Gyányi Marcell vette át. Izgatottan várjuk az eseményt, legyetek részesei minél többen. 

Oláh Kálmán - szaxofonok
Gyányi Marcell - nagybőgő
Serei Dániel - dob
Oláh Krisztián - zongora

A koncert az NKA támogatásával valósul meg.

Asztalt foglalni nem kötelező, de ajánlott. Telefon: 06 20 2410074 / FB üzenetben: Papírkutya.Veszprém

Belépőjegy a helyszínen váltható, 3.000,-Ft-os áron.

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!