Rodek Balázs Trió
A zenekar 2018-ban alakult, repertoárjukban a zenekarvezető és a tagok saját kompozíciói szerepelnek.
2020-ban szakmai különdíjat nyertek a MÜPA Jazzshowcase hétvégén, első stúdiólemezük 2022 októberében jelent meg Song of the day címmel, mely programzeneként egy nap történtét meséli el. Második lemezük 2023 márciusában jelent meg Dialogues címmel, amely egy élő koncertlemezként került rögzítésre. A zenekar jelenleg harmadik lemezük anyagán dolgozik.
Rodek Balázs zenekarvezető a székesfehérvári Kodolányi János egyetem jazzgitár szakán szerzett diplomát, tanárai Birta Miklós és Gyárfás István voltak. Ezt követően többször vett részt New Yorkban olyan neves jazzgitárosok mesterkurzusain mint Jonathan Kreisberg vagy Peter Mazza. A zenekar másik két tagja a hazai jazz és könnyűzenei élet keresett zenészei, Bögöthy Ádám nagybőgős többek között a Karosi Júlia Quartett, Varga Bendegúz Quintett tagja, Szabó Dániel Ferenc dobokon a MÖRK, New Fossils, Gyémánt Bálint Trió, Pátkai Rozina Trió tagja is.
Ez az este idei országos koncertturnéjuk negyedik állomása lesz. Az eddig megjelent két lemezről valamint a készülő új lemezről hallhatnak kompozíciókat, sok kamarazenei együttjátékkal, kollektív improvizációkkal, klasszikus jazz-trió felállásban.
Belépőjegy a helyszínen váltható 1.500,-Ft-os áron.
A koncert a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
Szervező:
Papírkutya Veszprém
8200 Veszprém, Szabadság tér 9.
+36 20 241 0074
facebook.com