A kis közösségek is nagy lehetőséget kaptak!
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programévben több ezer nagyobb és közepes léptékű programot rendeztek meg azok, akik sikeresen pályáztak, hogy az EKF év részesei lehessenek. A Veszprém–Balaton Régió Kultúrájáért Közalapítvány kifejezetten a kisebb helyi kezdeményezesek megvalósítására négy, úgynevezett „Minipályázatot” írt ki. A nyertes pályázatokat teljesen új formában, közösségi döntéshozatallal választották ki a mintegy hatszáz beérkezett pályázatból. A december 7-i zsűritalálkozón a négy pályázati forduló legemlékezetesebb eseményeit elevenítették fel az egybegyűltek.
A Veszprém–Balaton Régió Kultúrájáért Közalapítvány Veszprém és a Balaton kulturális életének támogatását szolgálja. A közalapítvány elődje (a Veszprémi Kultúráért Közalapítvány) 1991 óta vállalt aktív szerepet a város kulturális kínálatának alakításában. Miután Veszprém a Balaton régióval közösen elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet, a megnövekedett kulturális feladatoknak köszönhetően a közalapítvány szerepe és funkciója kibővítésre került. Jelenleg a Veszprém–Balaton 2023 Zrt.-vel szoros együttműködésben végzi munkáját.
Minipályázatok a régió kulturális életéért
A Veszprém–Balaton Régió Kultúrájáért Közalapítvány idei munkájának egyik leglátványosabb eleme a „Minipályázatok” lebonyolítása volt. A Közalapítvány kulturális katalizátorként összehangolta a Minipályázatok részleteinek kidolgozását, a módszertantól a megvalósításon át egészen a pályázatok lezárásáig. Ebben az újszerű pályázati rendszerben Veszprém, illetve az EKF-együttműködési megállapodással rendelkező települések közösségei, kultúráért tevékenykedő civil szervezetei, önkormányzatai és gazdasági társaságok pályázhattak. Minden nyertes egységesen 350 ezer forint támogatást kapott az ötletének megvalósításához.
A számok magukért beszélnek
A négy pályázati fordulóban összesen 600 pályázat érkezett. A közösségi zsűrinek – bár közhelyesnek tűnik, de igaz – nagyon nehéz dolga volt minden egyes fordulóban. Az egésznapos döntéshozatal sokszor szívfájdító szelektálást jelentett. Végeredményben 240 nyertes pályázat részesült mindösszesen 84 millió Ft támogatásban. A győztesként kihirdetett pályázatok megvalósítása 101.032 ember életére volt közvetlen hatással, ennyien részesülhettek a pályázatból megvalósított ötletek nyomán keletkezett új kulturális kezdeményezésekből.
Néhány szóban a közösségi döntéshozatalról
A közösségi döntéshozatal évezredes múltra tekint vissza, hiszen a kis közösségekben mindig jellemző volt, hogy a mindenkit érintő ügyekről együtt határoztak. A modern társadalmak kialakulásával és a népesség növekedésével ez a döntéshozatali forma aztán a legtöbb helyen háttérbe szorult.
A közösségi döntéshozatalnak ugyanis ára van: több időbe, energiába, pénzbe telik ilyen módon határozni a közös ügyekről, viszont végeredményként megnövekvő hatékonysággal és erősebb közösséggel lehet számolni. A XX. század derekán mégis újra felfedezte magának a társadalom, amihez persze kellett az is, hogy az infokommunikációs technológia fejlődésével a korábbinál könnyebb lett elérni és összeszervezni az embereket.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a konszenzusos döntés segíti a résztvevőket abban, hogy magukénak érezzék az ügyet, amelyben döntöttek.
A közösségi döntéshozás mára már nem teljesen fehér holló a hazai településfejlesztésben, azonban pályázati zsűrizéshez még nem használta senki. Az újító forma kidolgozásában Lukácsházi Gergely szociológus és Bogáti Réka jogász – vagyis a Part Lab csapata - voltak a „Minipályázatok szervezőcsapatának segítségére.
A döntéshozatalba bevont zsűri kiválasztása szintén komoly jelentkezési procedúrát igényelt. A négy pályázati fordulóban összesen 64 fő zsűritag vett részt, szabadidejét és energiáját önként feláldozva a közösség érdekében.
A zsűrizés folyamata egy újonnan kifejlesztett társasjáték-szerű módszerrel zajlott, így a zsűritagok részére végeredményben szórakoztató élményt is nyújtott a pályázatok bírálata.
2023. december 7-én a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programban létrejött ActiCity közösségi térben zajlott zsűritalálkozó egyfajta programzáró eseményként is szolgált, ahol a résztvevők kötetlen formában felidézhették a fordulók során szerzett tapasztalatokat, élményeket. A jó hangulatú találkozó büfévacsorával és 19:00 órától a Hangvillában a Találkozások Zenevárosban program keretében Teho (Finnország) – Koncz Gergely és barátai (Magyarország) koncertjével zárult.