Bak Imre, Maurer Dóra, az új Modern Műtár, Boglár Itt és most

Balatonfüreden is számtalan kulturális program és fejlesztés valósult meg idén, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa évadban. 2023. december 28-án kerekasztal-beszélgetés keretében tekintettük át a két képzőművészeti intézmény, a Vaszary Galéria idei programjait és az újonnan alakult kortárs művészeti gyűjtemény, a Modern Műtár (MOMŰ) első évét.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program megvalósítása során a 116 csatlakozott település összefogásával és aktív közreműködésével valósíthatta meg páratlanul gazdag programsorozatát. Balatonfüred a régiós képzőművészeti programok egyik legrangosabb kínálatával várta az érdeklődőket az év során.

A Vaszary Galéria idei tárlatai a kortárs képzőművészet két legelismertebb alkotója, Bak Imre és Maurer Dóra munkásságát mutatták be, illetve az idén ötven éve betiltott balatonboglári kápolnaműterem történetét és válogatást az ott kiállított műalkotásokból.

Bak Imre Helyzetek című tárlatán a művész 2004 és 2022 között készült munkáiból válogatott Fehér Dávid kurátor. A hazai neoavantgárd egyik legjelentősebb alkotójának ez volt az utolsó olyan kiállítása, amelyben személyesen is közreműködött. 

A Boglár – Itt és most című tárlatban Mélyi József kurátor a hazai neoavantgárd műhelyek egyik jelentős helyszínének, Galántai György balatonboglári kápolnaműtermének történetét dolgozta fel. Ezzel párhuzamosan több kerekasztal-beszélgetés és előadás is helyet kapott a kiállítás kísérőrendezvényei között, amelyek a korszak kultúrpolitikájában meghatározó tiltott-tűrt-támogatott művészeket, művészi koncepciókat mutatta be. 

A 2023-as év utolsó kiállítása Maurer Dóra életművéből válogat, a korai grafikáin, filmes munkáin keresztül egészen a legújabb munkáiig. Zsikla Mónika kurátor a művész több mint hat évtizedes munkásságának technikai és mediális sokszínűségét reprezentálja a Struktúra tematizálása című kiállításban, amely 2024. január 7-ig még megtekinthető.

A 2023-as év utolsó kiállítása Maurer Dóra életművéből válogat, a korai grafikáin, filmes munkáin keresztül egészen a legújabb munkáiig. Zsikla Mónika kurátor a művész több mint hat évtizedes munkásságának technikai és mediális sokszínűségét reprezentálja a Struktúra tematizálása című kiállításban, amely 2024. január 7-ig még megtekinthető.

A Vaszary Galéria kiállításait és az új intézményben bemutatott tárlatokat a balatonfürediek és az idelátogató turistákon kívül a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program által szervezett nemzetközi és hazai delegációk hatalmas érdeklődéssel és elismeréssel fogadták.

Az év méltó lezárásaként ezen képzőművészeti projektek összefoglalására és áttekintésére vállalkozott a Vaszary Galériában megrendezett kerekasztal-beszélgetés, a december 28-án este. A beszélgetésen részt vettek Nemes Judit és Szöllősi-Nagy András műgyűjtők, valamint Schmidtné Kositzky Anett, a Füredkult Kft. ügyvezető igazgatója.

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!