Bemutattuk a Privát Veszprém fotóalbumot
Veszprém igazi történelmét tulajdonképpen nem a falak, hanem az itt élt és jelenleg is itt élő családok írják. Azok a színes egyéniségek, akiknek múltja és jelene egyben a város jövőjének alapját biztosítja.
Egy város valódi mintázata a családok és kisközösségek szövedékéből rajzolódik ki. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Privát Veszprém projektjének kiemelt célja, hogy a köztereken is láthatóvá tegye Veszprém múltját. Kifejezetten a városban ma élők bevonásával, a személyes történeteik elmesélésével maradandó emlékekkel gazdagítsa a város gazdagon virágzó kultúráját és történetét. A Privát Veszprém program sok izgalmas állomásának szellemi öröksége túlmutat a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa éven, és tovább erősítve a közösségi összetartást, a program zárásaként egy maradandó fotóalbum is készült.
A Privát Veszprém projekt közösségerősítő kezdeményezései a város elmúlt 150 évét ölelik fel. Veszprémi családtörténetek meghatározó emlékeit gyűjtötte össze és mutatta be, méghozzá úgy, hogy a ma emberéhez egyedi formában hozza közel a letűnt időket és az elmúlt korok neves veszprémi személyiségeit. A programsorozat zárásaként egy család- és várostörténeti szempontból felbecsülhetetlen értékű családfotókat és interjúkon alapuló családtörténeteket bemutató album is elkészült, melyet december 7-én vehettek kézbe először az érdeklődők.
A Privát Veszprém egy éven átívelő programsorozata azért született meg, hogy a 2023-as év Európa Kulturális Fővárosa érdekes családok történetein keresztül is láthatóvá válhasson. Az alkotók ennek eszközeként időszakos fotó-, kirakat- és szoborinstallációkat, valamint az utókor számára egy maradandó fotóalbumot alkottak, melyek sajátos hidat képeznek a múlt, a jelen és a jövő között.
Családtörténeti fotógyűjtemény és -album
Hónapokon keresztül formálódott a Privát Veszprém projekt egyik legjelentősebb és legszemélyesebb eleme, a gondosan válogatott és digitalizált, a lakosok családi fotóin és a hozzájuk tartozó személyes elbeszéléseken alapuló fotógyűjtemény. Az így létrejött nagyszabású, Veszprém 150 lüktető évét átölelő fotókollekció szabadtéri kiállításként december végéig tekinthető meg az ActiCityben; december elején pedig egyedülálló, kétnyelvű (magyar-angol) album formájában, a város kollektív emlékezeteként is jelen marad a veszprémiek életében.
„Ezen az ünnepélyes alkalmon, amikor bemutathatjuk a Privát Veszprém projektet szimbolikusan összefoglaló és lezáró csodás fotóalbumot, mindenekelőtt azoknak a családoknak szeretném kifejezni köszönetünket, akik nélkül ez a projekt nem valósulhatott volna meg.”
(Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója)
Helytörténeti és helyi emlékezetet erősítő installációk
A különleges, egyedi fotógyűjtemény mellett, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Privát Veszprém programsorozata több kreatív és közvetlen hangvételű projekt formájában is elérte az embereket. Ennek egyik emlékezetes megoldása volt a négy, várostörténeti szempontból meghatározó üzlet kirakatának újragondolása. A Lakatlan Kirakatok nem kiállítóterek, mégis, tárlatvezetés nélkül is számtalan járókelő tekintetét vonzották az üveg mögött megsárgult fotókon megbúvó életutak és korszakok.
Az időszaki köztéri szoborinstallációk öt kivételes veszprémi személyre emlékeztetnek, akik mind-mind hozzájárultak a város történelméhez, fejlődéséhez és hírnevéhez. Az életnagyságú, háromdimenziós nyomtatással készült szobrok szintén nem egy hagyományos értelemben vett kiállítótérben, hanem Veszprém utcáin kaptak helyet, alakjaik megformálásához pedig ma élő emberek álltak modellt.
A levéltári fotókat és a város lakóinak saját fényképeit bemutató Mesélő Megállók a lehető legtermészetesebb módon váltak részévé a 21. századi hétköznapi forgatagnak. A buszmegállókban elhelyezett fotóinstallációkon megidézett városi hétköznapok és ünnepek nem csupán a kiállítás helyének köszönhették újszerűségüket, hanem a kapcsolódó séták közvetlensége, a sétákat vezető Márkusné Vörös Hajnalka páratlan helytörténeti tudása miatt is. Nagy örömünkre a Mesélő Megállók poszterei decembertől már a V-BUSZ járatain is megtekinthetők.
A szervezők célja, hogy a Privát Veszprém projekthez kapcsolódó installációk a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programév után is láthatóak maradjanak, helyet kapjanak ingyenesen látogatható nyilvános terekben.
A Privát Veszprém projekt a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) támogatásával valósul meg a BuildingScape Hungary Kft. szervezésében. A rendezvénysorozat a lakosság bevonásával, különleges családtörténeteken keresztül teszi élővé Veszprém 150 évének történelmét.