Egy csipetnyi Észtországot hozott magával

Kadri G Laube alaposan megmozgatta a veszprémieket a nyári látogatása alkalmával.

Az Európa Kulturális Főváros projekt egyik célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket, jobban megismertesse Európával a hazai – széles körben vett – kultúrát, illetve Magyarországon is minél gazdagabb európai kulturális kínálattal találkozzunk. 

Ezt erősítette meg augusztusban a Kertkávézók a Jeruzsálemhegyen esemény, mely észt mintára született meg évekkel ezelőtt, melyre ezúttal egy észt művészt is sikerült meghívni. Kadri G Laube észt népi dalokkal és táncokkal ismertette meg a veszprémi közönséget. 

Kadri G Laube alaposan megmozgatta a közönséget

„A helyiek nagyon kedvesek és barátságosak, rengeteg emberrel találkoztam a szervezett vagy spontán eseményeken és csak remek élményekkel gazdagodtam! Olyan érzés volt, mintha nyaralnék” – árulta el kérdésünkre Kadri, aki szívesen fedez fel új helyeket, így Veszprémbe is nagy örömmel jött. 

Nem volt sok ideje közelebbről megismerkedni a helyiekkel, de véleménye szerint, ha barátságos, akkor másoktól is ezt kapja vissza, illetve, ha boldog, akkor a körülötte lévők is boldogok. 

Utánunk Tartu lesz Európa Kulturális Fővárosa 2024-ben, ami már most alaposan felpezsdítette a várost. - Jómagam is kulturális területen dolgozom, két művelődési házat vezetek. Tartu 2024 EKF rengeteg új észt és külföldi látogatót fog hozni a régiónkba. Remélem, hogy pozitív érzésekkel, nagyon jó programokkal kapcsolatos élményekkel és életre szóló emlékekkel fognak innét távozni – vetítette előre. 

„Nagyon élveztem, hogy itt lehettem ebben a csodás városban! Köszönöm szépen, hogy meghívtatok” – zárta gondolatát. Mi pedig köszönjük a vidám dalokat. 

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!