Feltörekvő zenekarokkal indul útjára a MusicMobil!

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával a Music Fashion Kiadó nyílt pályázatot hirdet. A Music Mobil projekttel Veszprém-Balaton régiós kötődésű, feltörekvő zenekarok kapnak bizonyítási lehetőséget.

A Music Mobil ugyanis tulajdonképpen nem más, mint egy mozgó, két oldalt nyitott mikrobusz, amely élőzenével okoz maradandó élményt az utca emberei számára. A májusban és júniusban turnézó, műfaji kötöttség nélküli kisbusz programját a Kodály Spiczy Jazz nyitja meg a Királynék városában, majd a nyílt pályázatra jelentkező, pályájuk elején lévő csapatok közül a legizgalmasabb zenekarok kapnak lehetőséget ugyanerre a szuper kalandra.

A kiválasztott formációk MusicMobil koncertjeit rögzítik, amellyel egy online versenyen is megmérettetnek. A legtöbb közönségszavazatot begyűjtő produkció egy egynapos stúdiózást, az ott felvett anyag kislemezes megjelenését kapja meg nyereményként a Music Fashion Kiadó jóvoltából.

Ti is jelentkeznétek a nyílt pályázatra?

  • Ha induló, kezdő formáció vagytok, nem rendelkeztek kiadói-, és országos szintű rádiós múlttal. (A helyi, lokális médiumokban való szereplés, valamint a saját kiadás nem kizáró ok.)
  • Ha a zenekarotok legalább egy tagja a Veszprém-Balaton régióból származik.
  • Ha létezik maximum 4 fős felállásotok.
  • Ha szeretnétek egy kislemezt elkészíteni, kiadni még idén.

ÍGY JELENTKEZHETTEK:

Küldjétek el biográfiátokat, valamint csatoljatok hozzá: 2 zenekari fotót, 2 videólinket az eddigi munkásságotok kapcsán a [email protected] címre.

A pályázat benyújtásának határideje: 2023. április 30., éjfél.

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!