Gyárkert Kultúrpark - Belvárosi újjászületés és egész nyáron át tartó fesztivál

Eddig Veszprém sebhelye volt a terület, amely mostantól színes, nyüzsgő rendezvényhelyszínként, közösségi térként és izgalmas installáció köré épülő közparkként várja a látogatókat. Május első hétvégéjén szélesre tárja kapuit a Balaton Bútorgyár egykori telephelyén kialakított Gyárkert Kultúrpark.

Adott egy 2 hektáros bekerített terület Veszprém belvárosának kellős közepén, ahol a fű sem nőtt és amit a mindennapokban oly régóta kerülgettünk, hogy e tényen már morgolódni és értetlenkedni is elfelejtettünk. 

És adva van egy év, melyhez kapcsolódóan azt szeretnénk, ha a város polgáraiban olyan emlékképek is kialakulhatnának, melyek arról szólnak, hogy a sok hosszútávú és koncepciózus elgondolás mellett volt idő, mikor Veszprém megengedhette magának, hogy kifordítsa sarkaiból a világát.

Kifaragtuk hát a varázsceruzát és az ország vezető pop-up építészeinek segítségével megálmodtunk egy rendezvényhelyszínt, amely 4500 fős befogadóképességével, két színpadával és tucatnyi vendéglátóegységével majd’ fél éven át képes lesz befogadni mindent, mi első látásra csak az adott pillanat örömmel teli megéléséről szól, ám hitünk szerint - és egy kis szerencsével - e hely jóval több is lehet ennél. 

A Gyárkert számunkra az összetartozás és a közös emlékek megélésének helyszíne, az új élményeket pedig 10-12 nemzetközi sztárfellépő, valamint az országos és városi kedvencek koncertjei szolgáltatják majd.

Egész nyáron fesztivál!

A helyszín május 5-étől a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként olyan nemzetközi világsztároknak ad otthont, mint a Kraftwerk, Iggy Pop, Paul Kalkbrenner, Paolo Nutini, Steve Aoki, vagy Papa Roach és Hollywood Undead. 

Természetesen a magyar könnyűzenei elit sem maradhat ki a felhozatalból, a teljesség igénye nélkül a Gyárkertben koncertezik majd Ákos, a Bagossy Brothers Company, a Halott Pénz, Majka, Kispál és a Lovasi, a Quimby, Azahriah, a Vad Fruttik, a Tankcsapda, a Road, Best Of Geszti és Rúzsa Magdi is. 

A koncertekre április 13-án 15 órától lehet jegyet vásárolni a helyszín hivatalos weboldalán, a gyarkert.hu weboldalon. 

Érdekes látványossága lesz a Közösségek Kertje, benne egy monumentális installáció, mely az EKF szellemiségét tükrözi. 

Az EKF programban résztvevő 116 település mindegyike egy-egy őshonos facsemetetét kap, amelyek 120 éves vörösfenyővel burkolt ládákba kerülnek, ezzel emlékezve a 120 éves Balaton Bútorgyár veszprémi működésére. 

A növényládákból több mint tíz méter magas torony épül, oldalukon olvasható lesz a települések neve. Az élő, zöld szimbólumok a biodiverzitást is erősítik, és jelképezik a sokféleségben rejlő erőt. A növényládák és a fák az EKF év után a településekre kerülnek, örök emléket állítva a jeles évnek és az összefogásnak.  

A szabadtéri rendezvényhelyszín májustól szeptember közepéig működik, utána közösségi parkként várja a látogatókat.

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!