Így ünnepeljük a 120 éves Magyar filmet és a Magyar film napját

„Valami jóízű új surrant be közénk”

A magyar filmművészet és a filmipar legmélyebb gyökerei Budapestre és Kolozsvárra nyúlnak. Az előbbi jól ismert, az utóbbi kevésbé: A táncz című filmet 120 éve, 1901. április 30-án mutatták be a fővárosban, a fiatal művészeti ág első komoly eredményeit pedig Janovics Jenő színigazgató, rendező és producer irányításával érte el Erdélyben. 1918-20 után azonban a magyar filmek egyik legfontosabb cselekmény- és forgatási helyszíne Budapest mellett a Balaton lett. A legkülönbözőbb műfajú és színvonalú filmeket forgatták itt, sok közülük feledésbe merült, de sok nemcsak a magyar mozimitológia része lett, hanem a kollektív emlékezeté is. 

Ki ne ismerné a Liliomfit vagy Bujtor István Ötvös Csöpi-filmjeit? Ezekben a filmekben a Balaton nemcsak kulissza, hanem a történet része. „Tüneményes nyár a Balaton mellett. Jópofa, lázas tevékenység: ami eszünkbe jutott, fölvettük” – mondta később Makk Károly rendező a Liliomfi 1954-es forgatásáról. És valóban, milyen messze volt ez a szemlélet a kor sematikus filmjeitől! Azok már megmosolyogtatók, ez pedig még mindig őszinte mosolyt kelt. „A Liliomfival valami jóízű új surrant be közénk” – lelkendezett a bemutató idején a Szabad Ifjúság című lap. A filmet csak moziban több mint hatmillióan nézték meg. Darvas Iván és Krencsey Mariann játéka egyszerre klasszikus és időtlen – Makk Károly színes remeke a fiatalságról és az életörömről szól. Ez pedig mindig aktuális. Örök Ötvös Csöpi és Kardos doktor (azaz Bujtor István és Kern András) kettőse is, akik 1981-től, A pogány Madonnával kezdve, négy mozifilmben és tévésorozatban is játszották a páratlan balatoni párost. Modernebb, egyúttal időhöz kötött életérzést fejeznek ki ezek a filmek is, a késő Kádár-korszak és a rendszerváltás Magyarországát, melynek a Balaton lett a leglátványosabb kirakata. Makk Károlyt és Bujtor említettük az imént, akár tőlük is felsorolhatnánk ismert és kevésbé ismert filmeket – kezdve Makk 1957-es zseniális Ház a sziklák alattjával, amely Badacsonyban, és az 1962-es Elveszett Paradicsommal, amelyet Zamárdiban és Paloznakon forgattak. 

És hogy két másik igazán naggyal folytassuk: Jeles András remekében, A kis Valentinóban és Gothár Péter klasszikusában, a Megáll az időben a Balaton a kádári vágyak – és egyúttal a korlátozott lehetőségek – jelképe. A Nem ér a nevem (Keleti Márton, 1961, Tolnay Klári és Páger Antal főszereplésével) vagy a Swing (Fazekas Csaba, 2014, Ónodi Eszter, Csákányi Eszter, Törőcsik Franciska játékával) könnyedsége mellett Fejős Pál 1932-es Ítél a Balatonja mintha a húsz évvel későbbi Körhinta drámai előképe lenne. Török Ferenc 2004-es Szezonja pedig a posztkommunista Magyarország hasonlóan komor képe – a négy, meglehetősen különböző film között ott feszül az ország története, és persze a magyar filmtörténet is.

Az idei évtől a Veszprém-Balaton 2023 – Európa Kulturális Fővárosa program keretében Veszprém, Balatonfüred és Balatonalmádi ad otthont a magyar filmes-televíziós szakma és a közönség éves találkozójának: június végén, szezonkezdéskor indul a Magyar Mozgókép Fesztivál. Talán azt mondhatnánk, nem is kerülhetett volna jobb helyre.