Kérdőívek
Az EKF 2023 Veszprém pályázat egyik fontos üzenete az együttműködés, ami azon felül, hogy Veszprém nem egyedül, hanem térségével együtt nyújtja be pályázatát, abban is megnyilvánul, hogy az előkészítés folyamatában…
Az EKF 2023 Veszprém pályázat egyik fontos üzenete az együttműködés, ami azon felül, hogy Veszprém nem egyedül, hanem térségével együtt nyújtja be pályázatát, abban is megnyilvánul, hogy az előkészítés folyamatában résztvevő szakembereken túl helyi lakosoknak, civileknek, vállalkozóknak és diákoknak is lehetősége adódik ahhoz, hogy elmondhassák javaslataikat, ötleteiket azzal kapcsolatban, hogyan és milyen programokkal és fejlesztésekkel lehetne pozitív irányba változtatni Veszprém és a térség jövőjét.
Lakossági kérdőív – I. szakasz
A pályázat előkészítését támogató szakmai megbeszéléseket és eseményeket kiegészítve 2017. május és július között közel 1300 fő töltötte ki az EKF 2023 Veszprém kérdőíveket. A pályázat beadását segítő projekt csapat javaslatára két különböző kérdőív született, az egyik elsősorban a helyi felnőtt lakosokat, amíg a másik kifejezetten a fiatalokat célozta meg.
• Közel 1000 fő töltötte ki a kérdőívet 2017. május és július között;
• a válaszadók több mint 75%-a hallott már arról, hogy Veszprém részt vesz az EKF 2023-as pályázaton;
• 90% örül annak, hogy Veszprém is a pályázik;
• 60% szerint Veszprémnek, nagy esélye van arra, hogy elnyerje az EKF 2023 címet. (1-10-es skálán 6 vagy annál magasabb valószínűséget jelöltek meg.).
• A térség legkedveltebb települései: Balatonfüred, Balatonalmádi, Tihany, Csopak, Káli-medence, Alsóörs
A válaszadók 80%-a közép vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezett, s közel 60%-a nő.
Ezen kutatás végett ért, de a kérdőív online itt megtekinthető.
A mai fiatalok lesznek felnőttek 2030-ra. A sikeres program összeállításához kulcsfontosságú feltérképezni azt, hogy milyen városban szeretne élni a jövő nemzedéke, hogy melyek azok az értékek, amelyek számukra fontosak. Ez a kérdőív kifejezettem a 13-23 éves korosztályt szólította meg, azzal a céllal, hogy feltérképezze a várossal kapcsolatos érzéseiket, gondolataikat, valamint betekintést nyerjen az általuk lehetségesnek vélt újításokba.
• Június 10 és július 26 között 300 fő töltötte ki az online kérdőívet;
• a válaszadók közel 90% él vagy jár rendszeresen Veszprémbe;
• 90%-a jelenleg közép vagy felsőfokú tanintézménybe jár;
• 75% szerint jó Veszprémben élni;
• és több mint egyharmada úgy gondolja, hogy felnőttként is Veszprémben marad.
Mindkét kérdőívben hangsúlyos szerepet kaptak a nyitott kérdések, hogy minél több információ érkezzen a város és a térség erősségeivel, illetve gyengeségeivel, valamint a jövőbeli lehetőségeivel és veszélyeivel kapcsolatban.
Lakossági kérdőív – II. szakasz
A lakossági kérdőíves kutatás második lépéseként 2017. augusztus végén KRAFT kutatás kezdődött Veszprémben. A KRAFT – ’Kreatív város – fenntartható vidék’ új, innovatív regionális fejlesztési koncepció, amely abból indul ki, hogy a fejlesztések és beruházások sikerének a záloga, hogy egy adott térség meghatározó gazdasági és társadalmi szereplői hatékonyabban együttműködjenek.
A felmérés során az őszi hónapokban 1000 állandó veszprémi lakost keresnek fel a kérdezőbiztosok. A reprezentatív kutatásban olyan kérdések is szereplenek, amelyek az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázat összeállítását is támogatják. A 2017 őszén megvalósuló kutatás a Pannon Egyetem szakmai vezetésével valósul meg.