Közösségépítés, hagyomány és innováció - Kerekasztal beszélgetés a VEN és a VEB2023 EKF program alapértékeiről

Három év kihagyás után jövő héten újra elstartol a 29. Veszprémi Egyetemi Napok, amelynek legfontosabb eseményeiről és a veszprémi egyetemi élet és az EKF kapcsolódási pontjairól beszélgettünk a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Kossuth Lajos utcai irodájában Tudós Gábor szervezővel, Kovács Laurával a Diákrektori Hivatal képviselőjével, a Pannon KözTértől Dr. Kővári Edittel, Bonyhádi Szilviával a VEB2023 EKF projektmenedzserével és a négy versenyző csapat, a VENDizni, az UniVENzum, a VENcanto és a VENtasy csapatkapitányaival.

A Veszprémi Egyetemi Napok az ország legősibb, legrangosabb hallgatói fesztiválja, amely idén már 29. alkalommal kerül megrendezésre. A VEN egy a hagyományokra építő, de a XXI. század hallgatói igényeit maximálisan kielégítő csapatverseny és rendezvény is egyben, ahol a közel 50 éves tradíciók ötvöződnek a jelen kor hangulatával. Egy teljes héten keresztül a feje tetejére áll Veszprém és a csapatok átveszik az uralmat az Pannon Egyetem felett. Az esemény sajtónyilvános felvezető rendezvénye a VEN és az VEB2023 EKF közös szervezésében megvalósuló kerekasztal beszélgetés volt. A találkozón rendhagyó módon, jelmezben jelentek meg a VENDizni, az UniVENzum, a VENcanto és a VENtasy csapatok kapitányai (Török Beatrix, Őri Dóri, Lovasi Viktor, Tóth Dávid), akik beavatnak bennünket abba, hogy milyen privilégiummal jár, ha valaki Veszprémben egyetemista, illetve arról is szó esett, hogy idén milyen tematika köré épül a négy csapat megjelenése és részvétele a VEN-en. 

Kovács Laura elmondta, hogy melyek azok a hagyományos elemek, amelyek nem hiányozhatnak a VEN programjai közül és ezeket miként sikerült ötvözni a modern kori hallgatói elvárásokkal. Kiderült az is, hogy minden évben a "Dörgedemet" és a felvonulást, várják legjobban a csapatok de ezt megelőzően is számtalan előkészülettel jár a VEN-en való szereplés. A csapatok már év elejétől heti egyeztetéseket tartanak, videóval és zenés közös produkcióval is készülnek.

Tudós Gábor szerint a VEN jóval több mint egy fesztivál vagy egyetemi ünnep, sokkal inkább a közösségépítésről és hallgatói integrációról szól, amely különösen fontos a gólyák, vagyis az első éves hallgatók tekintetében.  

Dr. Kővári Edit a VEB2023 EKF egyetemi referense beszélt arról, hogy miként járulnak hozzá a VEB2023 EKF programjai ahhoz, hogy Veszprém egy vonzó egyetemi város legyen minden fiatal számára, valamint kitért arra is, hogy nagy örömükre a Pannon KözTér is egyre népszerűbb a diákok és a város lakói körében a közösségépítő egyetemi vagy városi programok kapcsán. 

A VEB2023 EKF program alapértékei között, kiemelt helyen szerepel a  beszélgetés során szóban forgó hagyomány és az innováció közti egyensúly megtalálása, valamint a közösségépítés és önkéntesség is. Az ötlet gazdája, Bonyhádi Szilvia projektmenedzser mesélt az egyetemistáknak a Generációs híd VEB2023 EKF projektről, amely a generációkat összekötő, közösségépítő programokra helyezi a hangsúlyt. A 9 eseményből álló sorozat, idén márciusban egy szabadulószobás kalanddal vette kezdetét, melynek helyszínéül a Pannon Köztér szolgált. A projekt céljának megfogalmazása során felhívta a figyelmet a generációs különbségek közti összhang megtalálásának fontosságára, amely különös értéket képvisel napjainkban. 

Bízunk abban, hogy az egy órás beszélgetés végére az egyetemisták kedvet kaptak és szívesen részt vesznek majd közösségépítő programjainkon, de nagy érdeklődés mutatkozott az önkéntesség kapcsán is, amely külön öröm volt számunkra. 

A csapatoknak sok sikert és jó időt kívánunk  jövő hétre! 

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!