Megnyílt a Balatonfüred Kongresszusi Központ

Budapesttől alig másfél órányi autóútra, a Balaton fővárosában, Balatonfüreden, a híres Tagore sétánytól mindössze 5 perc sétára megnyílt a Balatonfüred Kongresszusi Központ. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa jelentős támogatásával elkészült látványos épületegyüttes nemcsak rendezvényhelyszín lesz, hanem kiállítóhely, amely egész éven át megvalósuló kiállítások helyszíneként várja majd a látogatókat.

Európa Kulturális Fővárosaként már a szervezés kezdetétől fogva célunk volt, hogy erősítsük a régió és az itt élők összefogását, hogy közelebb kerüljön Veszprémhez és egymáshoz az a 116 település, amely a Bakony-Balaton régióban csatlakozott hozzánk.

Balatonfüred talán a legfontosabb regionális partnerünk a VEB2023 EKF programban, hiszen a városnak már a reformkor óta kiemelt szerepe volt a magyar kultúrában – és erre az örökségre jól lehetett építeni, amikor megkerestük a Füred és az EKF program közös pontjait.

EKF események Balatonfüreden

Ez az évszázados kulturális tőke találkozott azzal a törekvésünkkel, hogy közös rendezvényekkel is erősítsük a régió közösségeinek, településeinek összefogását azzal. Ennek talán legszebb példája a Veszprémben, Balatonalmádiban és itt Füreden idén már harmadszor megrendezett Magyar Mozgókép Fesztivál. A közös sikerünket jelzi, hogy ma már tudjuk, jövőre is lesz közös MMF.

Balatonfüreden már tavaly is és az idén is olyan látványos események valósultak meg az Európa Kulturális Fővárosa program részéve emelve, mint a nyári Anna Fesztivál és az őszi Romantikus Reformkor, vagy korábban a 30. jubileumi Quasimodo Nemzetközi Költőverseny. De ide tartozik az e hétvégi Sétafesztivál is, és Füred ikonikus eseménye a Kékszalag Fesztivál is részben kapcsolódott az EKF programhoz: a régiót bemutató fotókiállításunk és a Privát Balaton kiállítás is hetekig vonzotta a látogatókat a kikötőben.

A képzőművészeti programunk zászlóshajó kiállításai közül három is itt valósult meg: a Vaszary Galériában két hete nyílt meg és a jövő év elejéig látható a legismertebb hazai neoavantgárd festő, Maurer Dóra kiállítása. A Boglár ’50 kiállítás a nyár slágere volt, de ne felejtsük, hogy az EKF év kezdetével együtt nyílt januárban Bak Imre utolsó két alkotó évtizedének szomorú aktualitású, de felejthetetlen élményt adó kiállítása.

Fotó: ©MTI, Vasvári Tamás

Ünnepi megnyitó beszédet mondott:

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter

Köszöntőt mondott:

Bóka István polgármester

Kontrát Károly országgyűlési képviselő

Markovits Alíz vezérigazgató, Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Zrt.

Beruházások, amelyek Füreden maradnak

Nagyon fontos törekvésünk, hogy nemcsak izgalmas rendezvényeket emeltünk be az Európa Kulturális Fővárosa programba, hanem a térség évtizedeken át tartó kulturális virágzását azzal is segítjük, hogy teret, tereket adunk a következő évek, évtizedek eseményeinek azzal, hogy a kulturális infrastruktúrát is fejlesztjük.

Itt Füreden ilyen a két régi épület megújulásával és összekötésével létrejött Modern Műtár, amely igen jelentős anyagitámogatásunkkal készült el idén tavasszal. A folyamatos nemzetközi sajtóérdeklődésből és a látogatók számából is már most jól látható, hogy a MoMű Füred egyik legizgalmasabb, leglátogatottabb kulturális létesítményévé nőtte ki magát.

Az ugyancsak jelentős EKF támogatással most megnyíló Balatonfüred Kongresszusi Központ rendezvény és konferenciahelyszínként évtizedek keresztül helyt ad majd kulturális eseményeknek. Emellett azzal segíti a kulturális közösségek erősítését, hogy egy nagyobb térrel rendelkező kiállítóhelyként egész éven át várja majd a látogatókat. Ez segíti, hogy nagyon fontos célunk – a 365 napos Bakony-Balaton régió - még közelebb kerüljön a megvalósításhoz.

Tények, adatok

A Széchenyi 2020 program keretében, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program támogatásával Balatonfüred Város Önkormányzata 4,57 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert a Négy évszakos kulturális és rendezvényhelyszín fejlesztése Balatonfüreden című projekthez, amit konzorciumi együttműködésben valósított meg a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.-vel.

A projekt keretében Balatonfüreden, a volt Huray utcai egykori piac, majd murvás és aszfaltos parkoló közel 16 400 m2 alapterületén felépült egy közel 1200 férőhelyes bruttó 4 500 m2-es multifunkcionális rendezvényközpont, a Balatonfüred Kongresszusi Központ, alatta egy egyéb forrásból támogatott 284 férőhelyes mélygarázzsal. A megvalósítást nagyban, mintegy 660 millió forinttal támogatta a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros program is.

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!