Konferenciával a zenei szakma összefogásáért, újraindításáért

Kiútkeresés a koronavírus okozta zeneipari válságból, újratervezés és még erősebb összefogás a célja a VIII. Music Hungary Konferenciának. 

"Az elmúlt években olyan dolgok felett keseregtünk a Music Hungary Konferenciákon, amilyen problémáknak ma nagyon örülnénk. Ebben az évben akkora szükség van a közös gondolkodásra, amekkorára sosem gondoltunk, hogy lesz. A zeneipar szereplői így egymást segítve, közösen próbálnak túlélni és beleszólni a saját sorsukba. Az idei konferencia is óhatatlanul erről, a túlélésről és saját sorsunk alakításáról fog szólni.”

Weyer Balázs, a Szövetség elnöke
Music Hungary sajtótájékoztató

Március óta folyamatosan kiutat keresve a korona vírus okozta, egyelőre beláthatatlan ideig tartó válságból a Szövetség a PricewaterhouseCoopers bevonásával hatástanulmányt készíttet a koncert- és fesztiváljegyárak áfakulcsának 5%-ra való csökkentéséről, melynek eredményét a Konferencián Szilágyi Dávid, a PwC vezető elemzője fogja ismertetni. Kiemelt vendég lesz Demeter Szilárd, a PIM elnöke és a magyar könnyűzene koordinálásért és társadalmasításáért felelős miniszteri biztos is, akivel Weyer Balázs beszélget majd az elkészült ötéves tervről, további szerepvállalásáról és jövőbeni lehetőségekről. 

A meghívottak között lesz Neús Lopez a berlini Initiative Musik-tól, illetve Ave Tölpt is a Music Estonia-tól, hogy külföldi példákat és gyakorlatokat megvizsgálva indulhasson el a szakmai párbeszéd. És bár az idei év, ahogy a Konferencia is, elsősorban a COVID-válság hatásairól fog szólni, nem feledkeznek meg a Veszprém-Balaton régió fenntarthatósági törekvéseiről és a fesztiválok zöldítéséről sem, melyhez szintén külföldi szakértőt is kérdeznek, Claire O’Neill az A Greener Festival társalapító igazgatója, a Green Events & Innovations Conference szervezője is beszél majd egy panelen. 

A Szövetség fontosnak tartja, hogy egy ilyen évben is összegyűljön a szakma, így a rendezvény továbbra is élőben, a járványügyi rendelkezéseket maradéktalanul betartva kerül megrendezésre a Hangvillában, Veszprémben, Európa 2023-as Kulturális Fővárosában.

Music Hungary Konferencia

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!