Nemzetközi kreatív pályázatot hirdet a 2023Eleusis EKF program

A pályázatra, mellyel a 2023 Eleusis művészeti programjához lehet csatlakozni, a Veszprém-Balaton régióban élő művészek, kulturális intézmények és szervezetek jelentkezését is várják. 

A görögországi Eleusis/Elefszína városa, csak úgy, mint Veszprém és a Bakony-Balaton régió, 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa lesz, ehhez kapcsolódva pedig pályázati lehetőséget írtak ki a programmal összefüggésben. 

A pályázat a 2023Eleusis program négy területére irányul, úgy mint: kultúra, emberek, város és környezet, ezeken belül pedig kiemelten fontosak a következő témák: emberek/társadalom, környezet(tudatosság), és labor (kísérleti műhely). 

A lehetőséggel zenészek, írók, fotósok, filmesek, dizájnerek és a kreatív szakmából érkező szakemberek is élhetnek, akik saját projektjeikkel segíthetik véglegesíteni a 2023Eleusis program művészeti koncepcióját, és amely programok 2022-ben és 2023-ban valósulnak majd meg. 

A pályázatok beadási határideje: 2021.március 31., a pályázatok kiértékelése pedig 2021. április 1 és május 31. között zajlik majd. 

Az elbírálásnál döntő kritériumok:

1. A 2023 ELEVSIS program központi elképzelésének és fő célkitűzéseinek relevanciája

2. Európai dimenzió - Együttműködések a projekten belül, művészek mobilitása, partnerségek

3. Eredeti kulturális és művészeti tartalom

4. Projektmenedzsment terv megvalósításához szükséges megfelelő kapacitás

5. Megfelelő promóció/meghirdetés

6. A projekt hagyatéka - hozzájárulás a 2023 ELEUSIS hosszú távú stratégiájához

7. Közönség / helyi közösségi bevonás

8. A projekt hatása és fenntarthatósága

A fenti kritériumok mellett a bizottság figyelembe veszi még a következőket:

1. Elefsina sokszínűségének kiemelése, beleértve a helyszíneit, lakóit és különleges kulturális örökségét, mind városi, mind régészeti területein. 

2. A benyújtott pályázati anyag bemutatásának minősége, 

3. Fontos és innovatív ötletek, 

4. Egyértelmű menedzsmentcélok a fentarthatóság és környezetbarát szemlélet nevében, 

5. A projekt társfinanszírozása EU-s programok által

A pályázatról bővebben a program honlapján lehet olvasni: https://www.2023elevsis.eu/international-open-call-for-expression-of-interest-for-the-artistic-programme-of-2023-elevsis-european-capital-of-culture-ecoc/?lang=en

További kérdés esetén, kérjük forduljanak  kollégánkhoz, Bucz Júlia nemzetközi projektmenedzserhez a [email protected] email címen.

elevsis2023

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!