Osztrák idegenforgalmi szakemberek ismerkedtek az EKF programjával

A Magyar Turisztikai Ügynökség közreműködésével látogatott el hozzánk az a több mint húsz fős osztrák turisztikai szakemberekből álló csoport, akiket egy jó hangulatú munkaebéden láthattunk vendégül. Az egyik legjelentősebb osztrák utazásszervező, a Moser Reisen 4 napos szakmai programja az északnyugat-magyarországi turisztikai célpontok között kiemelten mutatta be Veszprémet és a térséget. Ennek volt része a munkaebéd, amelyen kötetlen formában mutattuk be azt a koncepciónkat, mellyel Közép-Európa új kulturális élményterévé, mintarégiójává kívánunk válni.

Az osztrák szakemberek jól ismerik az EKF programsorozat megrendezésében rejlő lehetőséget: érdekes beszélgetés alakult ki arról, hogy miképpen pozícionálta át Linzet – melyet korábban iparvárosként tartottak számon - az EKF programév, s hogyan lett mára Ausztria egyik legfontosabb kulturális központja. Salzkammergut- Bad Ischl 2024-ben veszi át a címet Veszprémtől, így külön öröm volt számunkra, hogy ebből a térségből is érkezett olyan turisztikai szakember, aki elviszi magával a veszprémi tervek, előkészületek hírét. 

Az egyik menükártya meglepetés volt: a már ismert jövő évi veszprémi EKF programok voltak előételként, főfogásként, desszertként...

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program számára különösen fontos a szomszédos országokból érkező kultúrakedvelők megszólítása, hiszen a 2023-as év gazdag programkínálatát szeretnénk a nemzetközi közönség számára is minél láthatóbbá tenni.  A tervek szerint 2022-ben több élményalapú látogatást is szervezünk a környező és a távolabbi országok kulturális-turisztikai véleményformálói számára, bízva abba, hogy közvetítik az EKF Régió egyedülálló hangulatát és vonzerejét.

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!

Még 49 nap 15 óra 51 perc 06 másodperc
van hátra a megnyitóig!