Rendhagyó évadot zártunk: nem volt unalmas kedd esténk!

admin

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program „Rendhagyó terek” színházművészeti sorozatának legfőbb küldetése, hogy a kortárs színházi formanyelvek minél szélesebb spektrumát mutassa be a veszprémi és régiós közönség számára, valamint, hogy elvigye a színházat az emberek közé: utcákra, tornacsarnokokba, parkokba, piacokra, strandokra, és akár olyan extrém helyszínekre is, mint egy obszervatórium vagy egy bánya.

A nem mindennapi helyszínválasztások szemléletesen reflektálnak Shakespeare közismert megállapítására: „Színház az egész világ”. A „Rendhagyó terek” sorozat 2022-ben összesen hét alkalommal jelentkezett különleges színházművészeti produkciókkal. A műfajok lehető legszélesebb skáláját felvonultatva tették izgalmassá a kedd estéket: a non-verbális színházzal kezdve, az erdei színházon át, a kifejezetten underground darabokig. 

A 2022-es évad záróelőadásának az Expresszó adott otthont, ahol a TÁP Színház Roletti című, formabontó, hangtechnikai kísérletezésen alapuló darabját láthattuk. A közönség reakcióit látva megállapíthatjuk, hogy igazán emlékezetes élménnyel gazdagodtak azok, akik ezen az estén velünk tartottak. A megszokottól eltérő, a klasszikus irányvonalak által megszabott kereteket túllépő előadások mellett arra vagyunk talán a legbüszkébbek, hogy a darabokra nagyon sok helyi fiatal is kíváncsi volt.

Tapasztalataink birtokában bizakodva tekintünk a 2023-as esztendőre, amikortizenkét előadást készítünk elő az érdeklődőknek a „Rendhagyó terek” sorozat keretében. 

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!