Ruttner-ház: hamarosan befejeződik a történelmi épület felújítása

Új funkciókkal, megszépült külsővel újul meg a hányatott sorsú, országos védettségű műemlék Ruttner-ház. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával megvalósult beruházás már a célegyenesben van.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programnak köszönhetően egy újabb, évek óta elhanyagolt, és leromlott állapotú épület újul meg, és hamarosan élettel telik meg. A megszépült Ruttner-ház több szempontból is előnyére válik Veszprém városának, hiszen szálláshelyeket ad, főként a középiskolás fiatalok, iskolai csoportok számára, valamint új közösségi színtérre válhat, és mindezek által kiszélesítheti, és kereskedelmi, turisztikai és kulturális szempontból élénkítheti a belvárost, újra életet lehel az egykor forgalmas Jókai utcába.

A péntek délután tartott bejáráson tapasztalhatták meg a veszprémiek, milyen előrehaladott állapotban van a beruházás. Az eseményen Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója, Porga Gyula, Veszprém polgármestere, Lamos Péter, a Veszprém 2030 Kft. ügyvezetője, és Madarasi-Papp Rita tervező ismerették a beruházás hátterét és céljait, és vezették körbe az érdeklődőket. A bejáráson Madarasi-Papp Rita részletesen mesélt az épület múltjáról, és a felújítás legfontosabb mozzanatairól.

A megújuló Ruttner-házban a Várbörtön múzeumhoz kapcsolódó fogadótér és jegypénztár, valamint szállások, és kávézó is helyet kap. Az emeleti szinten hat vendégszobában összesen 33 (pótágyakkal 36) szállóvendég helyezhető el. A szobák külön bejáratúak, egyenként és csoportosan is kiadhatóak, a hostel jelleg miatt a franciaágy mellett az emeletes ágyas kialakítás is helyet kapott az akadálymentes szoba mellett. A kávézó mellett reggeliztetőterem és belső terasz is helyet kapott, ami esetleges kisebb szabadtéri rendezvények lebonyolítására is alkalmas lehet.

Az épület Ruttner János vaskereskedőhöz köthető, ő építtette át a korábbi földszintes házat U alakú emeletes lakóházzá az 1850-es években. Az emeleten a család lakott, a földszintet pedig a kereskedésének rendezte be. Az utca egyik legpatinásabb épületeként 1958 óta országos műemléki védettség alatt áll, de felújítása késett. Oldalszárnyakkal közrefogott függőfolyosós és lodzsás udvara, konzoldíszes kapuja, homlokzatdíszei a 2001-es értékesítés után évről-évre rosszabb állapotba kerültek.  A ház az elmúlt időszak elhanyagoltsága után - belső ajtók nagy része tokostól, tokborítással együtt eltűnt; a várfalból fák nőttek ki, az udvar megközelíthetetlen volt az elburjánzott növényzettől – is megtartotta építészeti értékeit. A felújítás alapvető szempontja volt, hogy maradéktalanul megőrizze a külső homlokzat romantikus megformálását, megtartva a hangulatos udvar klasszicista jellegét. 

Az elmúlt évek állagromlása leginkább az épület alsó részének felázásain látszottak, melyek a vakolat részleges leeséséhez vezettek. A felújítás során ennek a problémának a megoldása igen fontos kérdés volt, hiszen enélkül az új rétegek javítására lenne szükség pár éven belül. Első körben megtörtént a sómentesítés, elektróda háló felhasználásával. Ezután az előre meghatározott, vízszigetelés ill. szárító vakolat került fel a sómentesítéssel érintett részekre, így az épület felázásmentesen vészelheti át a következő évtizedeket.

Az épület tetőszerkezetének javítása szintén régóta megoldásra várt. A munka előkészítése során egy kimondottan faszerkezetekkel foglalkozó tervező vizsgálta meg, hogy melyek azok az elemei a műemlék épület tetőszerkezetének, melyek még megtarthatóak és mi az, amit már nem lehet megmenteni. Természetesen a bontás során még így is érték meglepetések a kivitelezőt.

A tető cseréje viszonylag hosszú és összetett folyamat volt, amely az épület leázását megelőzően több lépcsőben történt meg az Örökségvédelmi hatósággal előre egyeztetett terv alapján. A folyamat hamarosan befejeződik, az utolsó cserepek is a helyükre kerülnek. 

A felújítás során a padlásról eltávolították a száz évnél is régebbi feltöltést, ennek helyére könnyített hőszigetelőanyag került; a tetőtérben egy vasbeton koszorú segíti a szerkezet stabilitását; a ház jellegét adó hatalmas kémények is megújultak, és új tetőlécet, fóliát és héjazatot kapott az épület, hogy újra a régi pompájában tündökölhessen a Ruttner-ház. 

A Ruttner-házból a Várbörtön múzeumba az udvaron felépített üveg/fém anyagú lift segítségével lehet majd eljutni. A lift építésének alapfeltétele egy stabil és nagy teherbírású vasbeton alap kialakítása volt, majd az építmény szerkezete, mely fémből készült (külső helyszínen), egy komoly daruzás után került az udvarra, ahol a nyár folyamán szerelték össze. Azóta az üvegfelületek is a helyükre kerültek, így lassan a lift is eléri végleges állapotát. A tervezés során kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy burkolatok és az üvegfelületek színe harmonizáljon a meglevő építményekkel, ne legyen a környezetből kirívó. A több száz éves Ruttner-ház és a modern lift együtt fog alkotni egy új színfoltot a vár tövében.

A kétezres évek közepén az akkor már leromlott állapotú épületet restaurátor-kutatók vizsgálták meg, és a ház hat-nyolc helyiségének falán vagy mennyezetén is találtak a szakemberek díszítést. Az előkészítő munkálatok után márciusban kezdődtek el több hónapon át tartó díszítőfestői és restaurátori munkák. A ház több helyiségében maradtak fenn szekkók, a leggazdagabb és legteljesebb mértékben az egyik emeleti lakószobát díszítették. Az, hogy a szakemberek „tájképes szobaként” emlegetik ezt a helyiséget, nem véletlen. A szoba falfelületei az évtizedek során legalább hat-hét új festékrétegeket kaptak, de ezek alatt a nagy részén megmaradt az eredeti tájképfestés, amelynek motívumai valószínűleg veszprémi tájképi elemeket ábrázolnak: látható a falakon egy híd malomépülettel, valamint egy szirtes oldal fenyőkkel. Könnyen lehet, hogy mindkét látkép ötletét az alkotó a Ruttner-háztól kőhajításnyira lévő Séd-menti környezetből merítette.

A Ruttner-ház teljes körű felújítása 15 hónap előkészítés után indulhatott meg 2021 novemberében. A nettó 1,3 milliárd forintos beruházást a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásának köszönhető. A kivitelezésre kiírt közbeszerzés nyertese egy veszprémi cég, a Kuti és Fia Kft. lett, a tervezési feladatokat az I-Quadrat Kft. végezte, a vezető tervező Madarasi-Papp Rita.  A munkálatok idén decemberben fejeződnek be, az épület ekkor nyeri el végleges formáját, majd az ezt követő utómunkálatok, műszaki átadás-átvétel és próbaüzem után a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa programév elején már birtokba vehetik a Ruttner-házat a veszprémiek és a városba látogatók.

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!