Több mint 175 km-t tekertek: sokakat megmozgatott a Jutasi Projekt a VEB2023 VELED eseményén

Nagy sikerrel zárult a VEB2023 VELED augusztus 29-i rendezvénye. Az Agóra Családi Nappal egybekötött eseményen közel kétszázan fordultak meg standjuknál.

Az esemény középpontjában ezúttal a Jutasi Projekt állt, ezzel kapcsolatban nagyon sok érdeklődővel beszélgettek a VEB2023 VELED önkéntesei és a VEB2023 EKF program megvalósítói. Népszerű volt a készülő futókörről szóló videó, illetve a tervezett infrastrukturális beruházással kapcsolatos bemutató. A helyszíni sportolási lehetőség is sokakat hozott lázba, ezt mutatja az is, hogy több mint 50-en pattantak fel a kihelyezett spinning bringákra, hogy fejenként 10 percet, azaz nagyjából 3,5 kilométernek, egy futókörnek megfelelő távot tekerjenek le. A nap végére a biciklikbe így 50 futókörnyi táv, csaknem 175 kilométer gyűlt össze.

A sportolási lehetőség mellett népszerűek voltak a családi programok is: kicsik és nagyok rajzolták le, milyennek képzelik el a lakótelepet 100 év múlva, a kézműves sátorban pedig pet-palackból készültek menő, kortárs ékszerek.

Az Európa Kulturális Fővárosa címmel járó programsorozatot kísérő VEB2023 VELED események célja, hogy személyes kapcsolatot teremtsen a szervezők és a résztvevők között, és hogy közösen gondolkodjanak a megvalósuló projektekről, infrastrukturális beruházásokról. A személyes találkozások alkalmával a helyi közösségek is tevékeny részeseivé válnak a programoknak, a szervezésnek.

A következő VEB2023 VELED eseményre szeptember 14-én, a Dubniczay-palotában kerül sor, a könyvhét nyitó napjával egy időben, a rendezvény középpontjában ekkor az EKF művészeti és kreatív projektjei állnak majd.

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!