Új pályázati rendszer – ismertető anyag
A korábban megjelent tematikus felhívások mellett 2021 őszén ismét megnyílik a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében a KULTURÁLIS-MŰVÉSZETI PROJEKTEK támogatási konstrukciója.
Várhatóan továbbra is ez lesz a legnépszerűbb felhívásunk, amin keresztül a legtöbben szeretnének csatlakozni az EKF program megvalósításához. A hamarosan újra megnyíló pályázat keretében a 2022-ben megvalósítani tervezett, a Veszprém-Balaton 2023 EKF programjához illeszkedő rendezvényekre, kulturális-művészeti kezdeményezésekre tudunk támogatást biztosítani. A 2022 során megvalósuló, nagyobb lélegzetvételű programokra 2022-ben csak nagyon szűk célterületeken tervezünk további pályázati konstrukciókat megnyitni, így aki 2022-re gondolkodik valamilyen kulturális-művészeti program megvalósításában, annak most nyílik lehetősége a pályázásra.
Természetesen ugyanezen csatornán a pályázat közzétételéről is értesítés küldünk, viszont fontosnak tartjuk, hogy előre jelezzük partnereinknek a megváltozott konstrukciót, hogy fel tudjanak készülni a pályázat benyújtására.
A korábbi pályázati fordulóhoz képest izgalmas változások jönnek, amik könnyítik és felgyorsítják a pályázati folyamatot.
A felhívások megjelenésének várható időpontja: szeptember 30.
A 2023-as események támogatására jövő év első felében lehet majd pályázatot benyújtani. 2022 tavaszát követően már csak egyes tematikus felhívások és mikro-támogatások lesznek elérhetőek.
Sikeres pályázást kívánunk!
Az alábbiakban összegyűjtöttük vázlatosan, hogy idén ősztől mire készüljenek a pályázóink:
Kétfordulós pályázati rendszer: a legjelentősebb változás, hogy minden pályázat 2 fordulóból áll. Először nagyon rövid, körülbelül két oldalas ötlettervet kell benyújtani, kizárólag elektronikus formátumban. Az ötletpályázaton továbbjutottak kapnak lehetőséget a kidolgozott projektterv benyújtására. Ezzel a konstrukcióval egyrészt csökkenteni szeretnénk a pályázók adminisztratív terhét, másrészt a második fordulóba jutott projektek vonatkozásában személyre szabott konzultáció keretében szeretnénk segíteni a pályázókat a projektek részletes kidolgozásában.
A rövid, maximum két oldalas ötlettervek benyújtására rendelkezésre álló idő várhatóan 3 hét lesz. Akik tovább jutnak a második fordulóba, azok számára a kidolgozott projekttervek benyújtására rendelkezésre álló idő a projekt méretétől függően várhatóan 3-6 hét lesz.
Két pályázati méret megkülönböztetése: az igényelt támogatási összeg függvényében megkülönböztetünk „kis léptékű” és „stratégiai” projekteket. A „kis léptékű” projektektől egyszerűbb költségvetést kérünk, és az elbírálásuk is gyorsabb, ezekben a pályázatokban várhatóan még az idén eredményt hirdetünk. A választóvonal nettó 5 millió forint – azon pályázat, mely ennél kisebb összegű támogatási igényt fogalmaz meg „kis léptékűnek” számít.
EKF tématerületek meghatározása: fontos szem előtt tartani, hogy a pályázati konstrukcióink célja az EKF program erősítése, a programtervünkben megfogalmazott célokat megvalósító partnerek bevonása, ily módon nem csak általános kulturális és művészeti projektek támogatása a célunk. Vagyis olyan projektek kaphatnak támogatást, amelyek szervesen tudnak illeszkedni az egyes területeken megfogalmazott szakmai célkitűzéseinkhez és emellett horizontális céljainkat is szem előtt tartják.
A kultúra és művészetek rendkívül tág és színes területén belül az EKF program számos szűkebb és jól körül határolható területen fogalmaz meg koncepciót és tesz vállalásokat, legyen az irodalom, képzőművészet, előadóművészet, helytörténet vagy közösségfejlesztés.
Kiemelten fontos, hogy a pályázatoknak ezekhez a meghatározott területekhez és vállalásokhoz kell csatlakozniuk, hiszen nem általános működési vagy szakmai támogatást kapnak a támogatott projektek, hanem az EKF program szerves részesei lesznek.
Az egyes területek és az azok vonatkozásában támogatni kívánt célok, programtípusok rövidesen elérhetőek lesznek honlapunkon a Programunk menüpont alatt.
Pályázott programok időbeli ütemezése: Az idén benyújtott kulturális-művészeti projektek megvalósítását legkorábban 2022. január 1-vel lehet megkezdeni, és legkésőbb 2022. december 31-ig lehetséges felhasználni a támogatást. Mint eddig is, előnyt élveznek azok a projektek, amelyek 2023-ra előre gondolkodva kapacitást, közönséget, közösséget építenek ki.
Ami nem változik:
Továbbra is kötelező lesz a könyvvizsgálat és továbbra is lesznek belső költségkorlátok (pl. kommunikáció és marketing, projektmenedzsment és adminisztráció vonatkozásában), ahogy a kommunikációs tevékenységek és a horizontális vállalások is maradnak. Utóbbiakhoz még több segítséget és mentorálást szeretnénk biztosítani.
KOMPLEX PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Az általános kulturális-művészeti pályázati felhívás mellett ismét megnyitjuk az ún. komplex pályázati kiírásunkat is. A komplex projektek felhívás olyan események és programok támogatását teszi lehetővé, amelyek hosszabb szakmai előkészítést igényelnek, 2023-ra csúcsosodnak ki, akkor válnak elérhetővé a közönség számára. A nyáron lezajlott komplex pályázati fordulóhoz hasonlóan ez esetben is szűkített tématerületekre várunk pályázatokat két körös pályázati eljárás keretében.
KÉRDÉSEI MERÜLTEK FEL?
Élőben is találkozhat velünk, soron következő VEB VELED rendezvényeinken, ahol egyrészt megismerkedhetnek az egyes, az EKF programjában kiemelt szerepet kapó tématerületekkel, másrészt bővebb információt kaphatnak a pályázati konstrukcióinkkal kapcsolatban.
A VEB VELED soron következő alkalmai:
- 2021. szeptember 28., Zirc, 17.00, Polgármesteri Hivatal
- 2021. október 4., Hévíz, 17.00, Városháza
- 2021. október 11., Berhida, 17.00 Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár
A pályázati felhívások megjelenését követően online konzultációs lehetőséget is biztosítunk előre meghirdetett módon. Ehhez kérjük kísérje figyelemmel honlapunkat, valamint facebook oldalunkat.