Újjáéled a Jókai utca 8. romos épülete, a Ruttner-ház

Ruttner-ház: Veszprém szívében egy drámai állapotú műemlék épület születik újjá a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával. A Jókai utca egyik legpatinásabb épületének csaknem 1.3 milliárd forintos felújítását a Várbörtön kiállítás átalakítása, és az utca megújítása követi majd.

Jókai utca 8. - a Ruttner-ház 2021. nyár végén

Fotó: Kovács Bálint

Veszprémben az egykori Heim Pál gyermekkórház romos épületének alig két hete bejelentett felújítása után megkezdődik egy, a veszprémieknek ugyancsak nagyon fontos épület, a Jókai Mór utca 8. szám alatti egykori Ruttner-ház megmentése és átépítése. 

Az épület évtizedek óta romló állapotát elégelte meg a város és az EKF

A közvetlenül a Vár és a volt börtön alatt álló U alakú ház több generáción keresztül volt a vagyonos Ruttner kereskedőcsalád otthona. Az utca egyik legpatinásabb épületeként 1958 óta országos műemléki védettség alatt áll, de felújítása késett. Oldalszárnyakkal közrefogott függőfolyosós és lodzsás udvara, konzoldíszes kapuja, homlokzatdíszei a 2001-es értékesítés után évről-évre rosszabb állapotba kerültek. 

A Ruttner-házban hostel, kávézó és a Várbörtön kiállítás új látogatóközpontja kap helyet

Az épület egyre tarthatatlanabb sorsa akkor fordult jobbra, amikor 2021. januárban háromoldalú együttműködést írt alá Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. és a Veszprémi Törvényszék. Az együttműködési megállapodás a Veszprémi Várbörtön kiállítás fejlesztését, a volt Ruttner-ház rekonstrukcióját, valamint a Várkert felújítását támogatja.

A belső udvaron keresztül lesz elérhető a Várbörtön kiállítás

A lift közvetlenül a Várbörtön kiállításhoz visz majd fel, ami a Törványszéki épület mínusz harmadik szintjén van

A Veszprém kulturális és építészeti arculatában fontos fejlesztést dr. Navracsics Tibor a Veszprém-Balaton 2023 EKF program megvalósításáért felelős kormánybiztos, Markovits Alíz a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója, Ovádi Péter országgyűlési képviselő, és Porga Gyula Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere mutatta be a sajtótájékoztatón.

Ovádi Péter, Markovits Alíz, dr. Navracsics Tibor és Porga Gyula

Fotó: Kovács Bálint

Veszprémi történelem: egy német kereskedőfamília, a Ruttner család háza

A Ruttner-ház a régi veszprémi képeslapokon is feltűnik

A Jókai utca egyik legpatinásabb épülete a közvetlenül a volt börtön alatt álló U alakú ház, amely a Moson megyéből érkező Ruttner kereskedőcsalád otthona volt több generáción keresztül. Ruttner János (1797–1862) vaskereskedő házassága révén került Veszprémbe, ahol pár évtized alatt jelentős vagyonra tett szert. Családja számára a Hosszú utcai házat találta legalkalmasabb otthonnak, a földszintet pedig kereskedésének rendezte be. A német polgárság képviseletében közéleti szerepet is vállalt, volt városi pénztáros és kórházi gondnok, 1845-ig részt vett a város külső tanácsában. A korábbiföldszintes házat ő építette át a század közepén U alakú emeletes lakóházzá.

A törvényszék hatalmas épülete alatt szinte elész a Ruttner-ház teteje

Apja halál után fia, Ruttner Sándor (1832–1899) vette át az üzletet, melyet „Ruttner János fia” cég alatt folytatott, sőt fejlesztette. Vas-, fűszer- és magkereskedéssel foglalkozott. Az 1888-as devecseri kiállításon a kitűnő gazdasági magvakért és jeles boráért (Badacsonyban is volt szőlője) arany oklevelet kapott. Apja mintáját követve ő is bekapcsolódott a város és a megye közéletébe. Különböző egyesületek (tűzoltó, lövészegylet, nemzeti kaszinó, kereskedő társulat stb.) választották meg vezető pozícióba. A Veszprémi Takarékpénztárnak 15 évig volt elnöke, és a város tanácsosának, majd képviselőnek is megválasztották. 

Az egykori Hosszú utcát, a mai Jókai utcát módos emberek lakták

Ruttner Kálmán halál után az üzletet bérbe adták, az emeleten több lakást alakíttatott ki. Többek Között Láng Zsigmond zenetanár és Bánhegyi József, Pásztori Ferenc lakatosok is laktak ebben az épületben. Dr. Csolnoky Ferenc javaslatára felmerült, hogy a Ruttner-ház földszintjén helyezik el a szegény sorsú tüdőbetegeket gondozó intézetet. Rövid időre a Járásbíróság vette igénybe személyzete részére az egyik négyszobás lakást. 

A Viadukt megépítés után már csökkent az utca jelentősége

Az épület 1958 óta országos műemléki védettség alatt áll, de felújítása késett. Oldalszárnyakkal közrefogott függőfolyosós és lodzsás udvara, konzoldíszes kapuja, homlokzatdíszei évről-évre rosszabb állapotba kerülnek. Most az EKF fejlesztések keretében felújításra kerül, kiállítótér, hostel típusú osztálykirándulásokat kiszolgálni képes szállásként hasznosítják majd szép épületét.

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!