Végső hajrá – Mindenki szurkoljon!

Mik a tervek az EKF verseny hátralévő napjaira? Mészáros Zoltán a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. ügyvezetője erről beszélt a Méz Rádió legutóbbi Veszprém-Balaton 2023 című magazinműsorában. Már csak hármat kell aludni, és végre kiderül, hogy „V”-vel kezdődik-e a nyertes város neve!

Mik a tervek az EKF verseny hátralévő napjaira? Mészáros Zoltán a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. ügyvezetője erről beszélt a Méz Rádió legutóbbi Veszprém-Balaton 2023 című magazinműsorában.

Már csak hármat kell aludni, és végre kiderül, hogy „V”-vel kezdődik-e a nyertes város neve!

Bár a munka elején sokan szkeptikusak voltak, idővel egyre többen kezdték támogatni városunk pályázatát – a fiatalabbak bizalmát is sikerült elnyerni, hiszen ők még az idősebbeknél is támogatóbbak és pozitívabbak. A 2010-es pályázat óta pedig sok tanulságot is levontunk, és nagyobb erővel fordultunk a versenyhez – számolt be a pályázatot koordináló cég ügyvezetője.

Mészáros Zoltán hangsúlyozta: “a bő három éve tartó munka után a december 14-ei eredményhirdetésen – délután fél 4-kor – a magyar és nemzetközi sajtó előtt kimondják a következő magyar Európa Kulturális Fővárosa címet elnyerő város nevét a Művészetek Palotájában. Addig is szerdán a 12 tagú bizottságból 5 zsűri tag látogatja meg a Királynék Városát, akiket a belvárosban végighaladva – például a Hangvillát, az Óváros-teret, a Szentháromság-teret, a Benedek-hegyet és a Viaduktot érintve – győzünk meg arról, hogy Veszprémben lenne a legjobb helye ennek a címnek. Végül pénteken reggel bemutatjuk csapatunkkal a programunkat egy prezentációban.”

Bármi is lesz az eredmény pénteken, mindenképpen büszkék lehetünk, hiszen már a pályázati munkában is nagy eredményt értünk el: a város igazi közösségként szurkol, és olyan büszkén viseli a kis 2023-as kitűzőt, mint egy kokárdát!

Utolsó pillanatok. Hajrá Veszprém!

(Ágel Zita)

GALÉRIA

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!