Veszprém adott otthont az első nemzetközi tudástranszfer szemináriumnak az Interreg Europe ECOC Echo projekt keretében

•

Veszprém rendezte meg az első Tudástranszfer Szemináriumot az ECOC Echo nemzetközi projekt keretében ‘Kultúra alapú város és régiófejlesztés’ címmel. Az esemény fókuszában a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program jó gyakorlatai és örökségének bemutatása állt.

A közel 40 nemzetközi résztvevő nívós szakmai előadások, párbeszédek, valamint helyszíni látogatások révén mélyülhetett el a régió átalakulását meghatározó kulturális terek és kezdeményezések megismerésében.

Navracsics Tibor, a program megvalósításáért felelős közigazgatási és területfejlesztési miniszter előadásában kiemelte, a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa programsorozat közös siker: a települések, a közösségek és az egész térség összefogásának eredménye. Az önkormányzatok, a civil szervezetek, a helyi közösségek és kulturális intézmények együttműködése példaként szolgál más európai városok számára is.

Kifogyhatatlan látnivalókkal készültünk a delegációnak

Fotó: VEB2023/Torockai Csaba

Porga Gyula, Veszprém polgármestere a város vízióját hangsúlyozta: Európai léptékben szeretnénk élvonalbeli várost építeni – olyat, ahol jó élni, dolgozni és közösségben lenni. Az EKF program nemcsak épületeket újított meg, hanem gondolkodásmódot is: megtanított bennünket együttműködni, újra felfedezni a városunk értékeit és tereit, és hinni abban, hogy a jövő nem a nagyvárosoké, hanem a minőségi életet kínáló középvárosoké. 

A kétnapos szeminárium során a VEB2023 EKF megvalósításában meghatározó szereplők négy kiemelt terület mentén foglalták össze a projektet: a program és a szervezet utóéletéről Wahab Rita és Kanizsai-Nagy Dóra (VEB2023 Zrt.) beszélt; az infrastrukturális fejlesztéseket Lamos Péter, a VEB2023 EKF program infrastrukturális fejlesztéseit megvalósító cég ügyvezetője mutatta be. A program hosszútávú gazdasági hatásairól Mészáros Zoltán, fesztiváligazgató, a VEB2023 EKF program egyik főtanácsadója számolt be. A programok fennmaradását támogató EU-s pályázati lehetőségeket Isola Anna mutatta be a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) képviseletében. 

A szemináriumokat Neil Peterson, a Liverpool 2008 EKF program nemzetközi kapcsolatokért és örökségért felelős szakértője vezette, aki értékes tapasztalataival és meglátásaival gazdagította a diszkussziót.

A résztvevők kézzel fogható tapasztalatokat is szerezhettek az örökség kulcsfontosságú helyszínein; ellátogattak a balatonfüredi Modern Műtárba, a veszprémi örökség sétán pedig megismerték az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központot, a Pannon Egyetem megújult sportkampuszát, a Laczkó Dezső Múzeum Emlékgép kiállítását, valamint az Utcakép Fejlesztési Program főbb elemeit is, mint például a Papírkutya Kultúrbisztrót. Értékes információkat szereztek a CODE Digitális Élményközpontban, a hozzá kapcsolódó CODE Creator Digitális Alkotóműhelyben, valamint a Várbörtön Látogatóközpontban és a Ruttner-házban. Kellemes meglepetés volt séta közben a Búzavirág Gyermekkar énekes flashmobja. 

Az ismeretszerzésből nem maradt ki a Várban található FOTON udvar sem, kiegészülve a Művészetek Háza tereivel, megkoronázva a Tűztorony csodálatos panorámájával. 

Régiós kitekintés a balatonfüredi Modern Műtárban

Fotó: VEB2023/Torockai Csaba

Az Interreg Europe ECOC Echo projekt célja, hogy összehozza a múlt, jelen és jövő Európa Kulturális Fővárosai képviselőit, és közösen vizsgálják meg a kulturális kezdeményezések hosszútávú hatását a városi és regionális fejlődésre, majd a szerzett tudást és tapasztalatot megosszák Európa más kulturális fővárosaival is. 

Az ECOC Echo projekt résztvevői:
Leeuwarden 2018 (Hollandia), Újvidék 2022 (Szerbia), Veszprém 2023 (Magyarország), Tartu 2024 (Észtország), Chemnitz 2025 (Németország), Oulu 2026 (Finnország), Liepāja 2027 (Lettország), Évora 2027 (Portugália) és Bourges 2028 (Franciaország).

A projektet az Európai Unió Interreg Europe programja társfinanszírozza, amely az európai régiók közötti együttműködést támogatja, és segíti a jobb szakpolitikák kialakítását. A magyar partner részvétele a projektben a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!