Bakonybéli Szent Mauríciusz Alapítvány

Az Alapítvány 1999-es alapítása óta a helyi közösség meghatározó szereplője, kulturális, művészeti programok szervezője, művészeti csoportok kezdeményezője és bázisa.

A Szent Mauríciusz Monostor bencés közössége a szerzetesi hagyománynak megfelelően zenei kultúrát teremt és ápol. A monostor szerzetesi schola-ja a latin és magyar gregorián zenei hagyományt tanulmányozza és szólaltatja meg, az Ausculta kvartett főleg reneszánsz és kortárs komolyzenét énekel. Tevékenységében a közösségi szolgálat mellett kiemelt szerepet kap a monostor zenei együtteseinek képzése, illetve a művészeti ismeretterjesztés a település közösségeinek körében. Programjaiban az újító formákat keresi, a klasszikus és kortárs művészetek párbeszédének lehetőségét, a műfajok komplexitását. Együttműködik helyi alkotókkal, képzőművészekkel, írókkal és a település hagyományait továbbörökítő kézműves mesterekkel. A klasszikus értékek tisztelete ötvöződik a XXI. századi újító megközelítésekkel, a kortárs-improvizációs kezdeményezésekkel.

                                              

„A Vallis musicalis - zenével teli völgy a Bakony szívében” projekt Húsvét, Pünkösd, Nagyboldogasszony és Advent ünnepein várja a látogatókat Bakonybélben, a Bakonybéli Szent Mauríciusz Alapítvány programjain. Az ingyenes koncertek, hangszerbemutatók, workshopok egységével, kiváló formációk és szakemberek meghívásával egyedi élményt kínál a koncertlátogatóknak. 

A tonus peregrinus a középkori gregorián zene egyik hangneme, amely egy kissé „kilóg” a nyolc kanonizált hangnem sorából: a magasból a mélybe, a domináns hangról a tonikára, azaz alaphangra vezeti a dallamot. Bakonybél egy ilyen útra hívja az ide látogatót: a kultúrában megjelenő spiritualitás és a természet hívását befogadva alászállni, az alapokat, az alapvető kérdéseket keresni, magunk mögött hagyva mindazt, ami a modern életben akadályozza az önmagunkhoz és embertársainkhoz vezető utat.    

Események Vallis Musicalis:

2022. augusztus 14. Nagyboldogasszony

16 óra Kortárs est - Szécsi Lőrinc zeneszerzői estje                                                 

Egyházi énekek, Szécsi Lőrinc: Hellén kantáta ősbemutató                                                    

18 óra Görög ortodox énekegyüttes       

Helyszín: Templom          

2022.november 26. -december 17.  Advent 

Collegium Musicum Jaurinense koncert -Kelemen Áron atya workshop             

Voces Aequales koncert -Mizsei Zoltán workshop                                                 

Orlando Énekegyüttes koncert -Vikman Pál workshop 

               

Helyszín: Templom 

 

Események Tonus peregrinus:

2021.december 4-december 18. Advent

December 4.  

14 óra: Énekműhely Mizsei Zoltánnal 

17 óra:„Szelíden jön” 

Adventi gyertyagyújtás rögzített és rögtönzött hangokon 

Mizsei Zoltán szombati énekműhelyének énekes imádsága    

-------------------------------------------------------------------------------------------

December. 11. 18 óra 

 „örökkarácsony”  

Kiss Judit Ágnes és az UniCum Laude Énekegyüttes adventi műsora     

-------------------------------------------------------------------------------------------

December 18. 18óra                             

Az Orlando Énekegyüttes,  Tóth Emese Gyöngyvér( ének, psaltérium) és  Reményi Árpád ( lant) koncertje

Helyszín: Templom 

2022. július 16. Faünnep 

11 óra: Dés András Trió: Jazz játszótér családi koncert                                                      Novák Erik festőművész festészeti workshop 

Kropf Milán fafaragó mesterségbemutatója

Helyszín: Monostor udvar, Bakony, Odvaskői rét 

Esőhelyszín: Boldog Gizella Közösségi Ház 

2022.augusztus 13.  Énekmondók Emlékezete 

Filmvetítés a Cseh Tamás Archívum anyagából     

Kiállítás Cseh Tamás grafikáiból 

Csengey Balázs tárlatvezetése                                                                                                  Novák Erik festőművész festészeti workshop 

18 óra: Másnap-és mi most itt vagyunk-In memoriam Csengey Dénes - Beck Zoltán és Szűcs Krisztián műsora     

Helyszín: Boldog Gizella Közösségi Ház, Borostyán- kút 

Esőhelyszín: Boldog Gizella Közösségi Ház 

2022.szeptember 24-25. Gellért Ünnep Bakonybélben  

Szeptember 24.

10.30 óra: A gospel story- Csillagfröccs és Louisiana Double

Több, mint egy koncert- a szabadság zenéje

11- 13 óra: Nyitott műhely

14 óra: Vendégségben az Úrnál-szabadtéri kiállítás megnyitója a Monostor parkjában

15-17 óra: Örömzene

Nyitott műhely

17 óra: Ünnepi szentmise

20 óra: ...a progenie in progenies...

Egyházzenei hangverseny a Szent Efrém Férfikarral 

Szeptember 25. 

11-12 óra: Nyitott műhely

Boldog Gizella Közösségi Ház

18 óra: Prieger Zsolt és Magyar Bori zsoltároskönyve-ősbemutató

19 óra: Prieger Zsolt és Magyar Bori workshop

Vissza a főoldalra

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!