Balatonfenyves
„Mindannyiunkról, a Balatonról is szól ez a program, és van annyi és olyan kulturális értéke a településnek, amit érdemes bemutatni.”
Bár a Balaton-parti települések fő vonzereje maga a magyar tenger, itt mást is hangsúlyoznak, például kisvasútat, amit évente Kisvasúti Nappal meg is ünnepelnek. Folyamatban van a Balatonfenyves-Csisztafürdő közötti vonal felújítása, így nemsokára újraindulhat a menetrend szerinti közlekedés. Ez nemcsak praktikus, de olyan programlehetőség, ami akár a nyári turistaszezonon is túlmutat. A település büszke a múltjára, ezért azt tervezik, hogy Fenyves kulturális, történelmi-történeti értékeit, szellemi örökségét helytörténeti könyvek kiadásával örökítik meg. De nagy hagyománya van Balatonfenyvesen a Klasszikus Zenei Hangversenynek, amit minden év augusztus első szombatján rendeznek meg, ráadásul az idei lesz a huszadik! A VEB2023 EKF programhoz való csatlakozás alappillérei ezek a kulturális események lennének, de nyitottak más rendezvényekre is, főleg a régiós együttműködés keretein belül. A város vezetése úgy véli, a Balaton régió egésze az a termék, amellyel a turisztikai és kulturális piacra léphetnek, akár a közelben lévő településekkel együtt, közösen gondolkodva.
-
Áprilisban is vendégül látjuk Veszprémet! - Kategória: Hírek A Kabóca Bábszínház 25 éve hivatalos társulat Veszprémben, születésnapunk alkalmából egész éves kedvezményt hirdetünk. Szeretnénk megköszönni Veszprém városának és a veszprémieknek, hogy otthonra leltünk nemcsak a Deák Ferenc utcai épületünkben, de az emberek szívében is.
-
Willem Dafoe fogalmazta meg idén a Színházi Világnap üzenetét - Kategória: Hírek A Színházi Világnap üzenetét idén a világhírű amerikai színész, Willem Dafoe fogalmazta meg.
-
A Bábszínházi Világnapot Tóth Andrej kiállításmegnyitójával ünnepeltük - Kategória: Hírek A Bábszínházi Világnapot A meggyfa meséje felnőtt bábszínházi előadásunkkal és egy különleges szabadtéri tárlattal ünnepeltük: megnyílt a PlakátSzínház - Tóth Andrej plakátjai a Kabóca Bábszínház előadásaihoz című kiállítás.