A VEB2023 irodalmi koncepciójának elsődleges célja, hogy kimozdítsuk az irodalmat befogadásának hagyományos(nak vélt) tereiből és formáiból. Több programunk rendhagyó közegekben, komfort zónákon túli, atipikus formákban képzeli el az irodalom megtapasztalását.
Kiemelt célközönségünk a fiatal (középiskolás, egyetemista) generáció, akiket középtávon, 2023 után is fenntartható kezdeményezésekkel, és a lehető leginkább kortárs módon szeretnénk megszólítani.
Az országosan ismert vagy éppen feltörekvő kortárs magyar költők és írók meghívása mellett a régió kortárs irodalmának, illetve az európai irodalomnak a népszerűsítése is kiemelt céljaink között szerepel. Mivel szeretnénk, ha az egyébként is túlzsúfolt nyári időszak mellett tavasszal, ősszel és télen is történne minőségi irodalmi aktivitás Veszprémben és a régióban, több programunk a szezonon-kívüliségre is koncentrál.
Mindezek mellett az irodalmi koncepció alapvető törekvése, hogy a helyi olvasóközönséggel való kapcsolatokat intenzívebbé tegye, és a közösségépítésre konkrét és példaértékű cselekvési terveket dolgozzon ki.
Az EKF saját és koprodukcióban megvalósuló irodalmi projektjei:
• HOLTSZEZON IRODALMI FESZTIVÁL – Többnapos rendhagyó irodalmi és zenei eseménysorozat, kezdetben Veszprém kávézóiban és klubjaiban, majd egyre táguló körben a régiót is bevonva A szezonon-kívüliséget szem előtt tartva februárban valósul meg az esemény, amely elsősorban a rövid műfajokra - vers, novella, elbeszélés, esszé, publicisztika - koncentrál. A programot a helyi fiatalok bevonásával állítjuk össze, mivel fontosnak gondoljuk, hogy az ő elképzeléseiket is beépítsük az eseménybe. A fesztiválra országosan ismert és elismert írókat, költőket, valamint helyi alkotókat hívunk, akik nem csupán előadnak, beszélgetnek vagy a saját könyvüket mutatják be, hanem különböző írással kapcsolatos workshopokat is tartanak az érdeklődőknek. A fókusz egyrészről a fiatal, de egyértelműen minőséget képviselő alkotókon (irodalom és zene), másrészről az érdekes és izgalmas művészeti formákon lesz.
• PETŐFI200! – Zenés színházi előadás Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából.
• ROMKONCERTEK – Irodalmi fókusszal rendelkező zenés estek a veszprémi és Balaton-felvidéki templom-, vár- és kolostorromoknál.
• OLVASÓKABINOK – Környezettudatos technológiával készülő olvasókabinok a Bakonyban és a Balaton-felvidéken.
• ARTIST IN RESIDENCE – Nemzetközi írókat invitálunk Veszprémbe és a régióba, akik több héten keresztül itt alkotnak, előadásokat és workshopokat tartanak.
• POKET – POKET-automaták és tematikus POKET-kötetek kiadása és átadása a Balaton-felvidéken és Veszprémben.
• 1BOR 1VERS – Kortárs költők versei kerülnek a Balatoni borrégió borászatának egy-egy palackjára.
• STREET ART – Irodalmi tematikájú falfestmények Veszprém utcáin.
• QUASIMODO NEMZETKÖZI KÖLTŐVERSENY – A nagy múlttal rendelkező irodalmi esemény dimenzióváltásának támogatása.
• HAMVAS-NAPOK – A Hamvas Béla szellemiségét ápoló esemény programkínálatának fejlesztése; az ökológia és a művészetek kapcsolódásainak feltérképezése.