Közösségi tervezés | Deák Ferenc Általános Iskola előtti park

Szeptember 2-án a Deák Ferenc Általános Iskola előtti parkban találkoztunk a környékbeliekkel, hogy a lakótelep ezen részének fejlesztéséről beszélgessünk. A helyszínválasztás ideálisnak bizonyult, mert így nem csak azok tudtak csatlakozni a közösségi tervezéshez, akik feljegyezték maguknak az időpontot, hanem olyanok is, akik például a játszótérre vagy kutyát sétáltatni jöttek csak ide– vagy épp az iskola után a barátaikkal ragadtak még a parkban.

Merthogy – legnagyobb örömünkre – a tizenéves korosztályból is sokan csatlakoztak az alkalomhoz, sőt, ők voltak a legbátrabbak, példát mutatva lelkesedésből az idősebbeknek is. Szerencsére az utóbbiak is szép számban voltak, így tényleg elmondható, hogy a találkozón minden korosztály bőven képviselve volt.

Ahogy a párhuzamosan futó másik két tervezés (a Táborállás parki és a Kálvin János parki) esetében, úgy itt is a tervezés kereteinek bemutatásával indítottuk a találkozót. Elhangzott, hogy a közösségi tervezés a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros (EKF) program keretein belül valósul meg. Röviden szót ejtettünk az EKF általános céljairól is, majd rátértünk arra, ami közvetlenül a lakótelep életét befolyásolja: egyrészt a jövőre megvalósuló 3,5 kilométeres futókörre, másrészt a lakótelep egészét érintő pontszerű fejlesztési beavatkozásokra, harmadrészt (és elsősorban) a közösségi tervezésünk tárgyára, vagyis az un. „alközpontok” fejlesztésére. A három alközpontból az egyik az iskola előtti, illetve az óvoda mögötti két park, vagyis a közösségi tervezésünk terepe. A hat hétig tartó közös munka célja, hogy ezek jövőjére vonatkozóan készítsünk olyat tervet, ami a környékbeliek használati tapasztalatain és ötletein alapul, és amiben a különböző parkhasználók között kompromisszumosan meg tudnak egyezni.

A bevezetés egy olyan beszélgetés követte, ami egyszerre volt a helyiek bemutatkozása és az ő használati tapasztalataik csokorba gyűjtése. Ezen a ponton a 10-15 éves korosztály bizonyult a legkezdeményezőbbnek.

A fiatalok elmondták, hogy szeretik a parkot és sok időt töltenek itt – részben tanórák keretében, hiszen a testnevelés sokszor a parkban (is) zajlik, de az iskola után is sokszor itt maradnak a játszótéren játszani, vagy a füves részen focizni. Az iskolások példáján felbuzdulva egyre többen szóltak hozzá, mondták el a saját véleményüket, majd területen a nyár elején folytatott kérdőívezés problémákra és értékekre vonatkozó eredményeit is megismertük.

Az alábbiakban témák szerint mutatjuk be ezeket, hozzáfűzve azokat a gondolatokat is, amelyek a beszélgetés során elhangzottak.

ZÖLDFELÜLET

Ahogy az a kérdőívezés eredményeiből is jól látszott, a környékbeliek számára a legnagyobb park legnagyobb értékét a zöldfelületeinek adják. Ez az, aminek megőrzése alapvető cél a későbbiek során is. A park fenntartásával kapcsolatban voltak kritikai észrevételek, illetve többen felhívták a figyelmet olyan elszáradt fákra is, amelyek cseréje már időszerű lehet, és olyan területekre, ahol a közművek telepítése miatt megsüllyedt és balesetveszélyessé vált a gyepfelület.

PARKOLÁS ÉS AUTÓS KÖZLEKEDÉS

A környék egyik jelentős problémáját jelenti a parkolás nehézsége. Az autótulajdonosok számára esténként napi nehézséget jelent, hogy parkolóhelyet találjanak a lakásuk közelében, úgyhogy volt olyan hozzászóló, aki akár kisebb zöldfelületeket feláldozna új parkolóhelyek létrehozása érdekében.

Környékspecifikus parkolási-közlekedési problémát jelent a gyermekeiket az iskolába hozó-vivő autós szülők által okozott dugó. Mint elhangzott, reggelente minden irányból az ilyen autósok árasztják el a területet, és mivel nincs bevált forgalmi rendszer, így kaotikus helyzetek alakulnak ki, aminek mind az „okozók”, mind a munkába induló környékbeliek kárát látják.

Problémát jelent a teherszállító járművek jelenléte is a lakótelepen – ennek kapcsán javaslat érkezett kifejezetten egy nekik szolgáló parkolórész kijelölésére.

JÁTSZÓTÉR

A két parkban található játszótereket szeretik, elfogadják a helyiek a kérdőív tanúbizonysága szerint. Ugyanezt a találkozón elhangzottak is visszaigazolják, de természetesen rengeteg javító szándékú észrevétel érkezett – a teljesség igénye nélkül például kevés a hinta, megfontolandó lenne a körbekerítés, kevés a játszóeszköz, nem mindig használják előírásszerűen az eszközöket… és még sorolhatnánk.

Láthatóan fontos témája lesz a következő alkalmaknak, hogy ezt az iskola diákjai és a környékbeli lakók által közösen használt funkciót még jobbá tegyük.

Hiányzó funkciók:

Felmerültek hiányzó funkciók és infrastrukturális elemek is, amelyekre igény lenne. Ezeket is csoportosítva mutatjuk be:

Sport:

Sportpálya (focipálya stb.) elhelyezése nem tűnik reálisnak, hiszen a házak között ez konfliktushoz vezetne, ráadásul csak a zöldfelület rovására lehetne ilyet építeni.

Azonban a funkcióra igény lenne, így az merült fel, hogy akár az iskolai, akár az iskola melletti pályák infrastrukturális fejlesztésével (pl. világítás), illetve az iskolai pályák közcélú megnyitásával orvosolni lehetne ezt a helyzetet. Utóbbi természetesen az iskola szerepvállalása nélkül nem elképzelhető, tehát erről a későbbiekben majd az ő álláspontjukat is meg kell ismerni.

Többen mondták, hogy szívesen látnának kültéri fitneszeszközöket, lehetőleg abból a fajtából, ami az idősebb korosztály számára is lehetőséget kínál a mozgásra.

Emellett itt is megemlítettük a megépülő futókört, ami ezt a területet is érinteni fogja.

Közvilágítás:

A közvilágítás hiányosságait is többen problémaként jelezték – ez nem csak az átközlekedés nehézkessége miatt okoz gondot, de a biztonságérzetet is csökkenti.

Víz:

Ivókút csak az óvoda mögötti parkban van. A futópálya létrejöttét követően különösen nagy igény lesz majd erre.

Közösségépítő helyek:

Jelenleg a sétányok mentén elszórva elhelyezett padok kínálnak lehetőséget az üldögélésre. Sokan látnának szívesen olyan területeket, ahol egymás felé fordított padokhoz, ülőalkalmatosságokhoz lehet leülni beszélgetni, vagy akár sakkasztaloknál lehet helyet foglalni. Ráadásul sokszor – főként az iskola után – kevésnek bizonyul a jelenleg kint lévő padok száma, azokat gyorsan elfoglalják a diákok és a táskák.

Kutyás használat:

Sok kutyás is ellátogatott a közösségi tervezési alkalomra, és ők is elmondták (ami a kérdőívből is látszott), hogy sajnos még mindig vannak olyan gazdák, akik nem szedik fel kedvencünk után a piszkot, illetve hogy nem egyszerű olyan területet találni, ahol a nagyobb mozgásigényű kutyákat le lehet mozgatni. Ennek a problémának az átbeszélése szintén a következő alkalmak feladata lesz, de jó hírt jelent, hogy – amint az jelen lévő önkormányzati képviselőtől megtudtuk – a város zöldfelületi stratégiájába bekerült a Görgey út túloldalán lévő terület egy része, mint potenciálisan kutyafuttatásra szánt terület. Ha erre lesznek források, a megfelelő infrastruktúra kiépítésével egy fontos funkcióval bővülhet a lakótelep környezete.

Nem rendeltetésszerű használat:

Problémaként hangzott el az is, hogy a hideg idő beálltával egyre többen költöznek életvitelszerűen a park környékére és a lakótelep aljába. Ez természetesen a közösségi tervezésen túlmutató szociális kérdés, de fontos lesz majd átbeszélni, hogy milyen tervezési eszközökkel lehet és érdemes erre a helyzetre reagálni.

Fenntartás:

A jelenlévők fogalmaztak meg kritikákat a fenntartással kapcsolatban is. Bár a közösségi tervezés alapvetően a fejlesztési kérdésekre koncentrál, természetesen ezeket az észrevételeket is továbbítjuk az illetékeseknek, illetve arra kell majd törekednünk a tervezés során, hogy jól, gazdaságosan és fenntarthatóan üzemeltethető közterületeket álmodjunk meg.

A fentiek átbeszélése után azzal váltunk el egymástól a résztvevőkkel, hogy a következő alkalommal részletesen megismerkedünk majd a futópályával kapcsolatos elképzelésekkel, tervekkel. A parkokkal kapcsolatban pedig – a mostani „problémagyűjtés” után – már a megoldáskeresésre kerül át a hangsúly.

Várunk mindenkit jövő héten is, szeptember 9-én 17:00-kor a Deák Ferenc Általános Iskola mögötti parkban!

Vissza a főoldalra

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!