Közösségi tervezés | Deák Ferenc Általános Iskola előtti park | 2. alkalom

Szeptember 9-én tartottuk a második tervezési alkalmat a Deák Ferenc iskola előtti parkban. Az új résztvevők kedvéért ismét beszéltünk az Európa Kulturális Fővárosi címhez kapcsolódó lehetőségekről, illetve röviden bemutattuk a parktervezés célját és az első alkalom témáját is. Ezt követően pedig azok a könyékbeliek mutatkoztak be, akik most látogattak első alkalommal a közösségi tervezésre.

Ezután bemutattuk az EKF keretén belül jövőre létrejövő futókört, a „Loop”-ot. Bár a pontos nyomvonal még tervezés alatt áll, látványos ábrákon mutattuk be a tervezési folyamatot a helyzetbemutató elemzésektől az egyre konkrétabb tervekig. Mint elhangzott, a végeredmény egy 3,5 kilométer hosszú, 1,6 méter széles rekortán futókör lesz, ami a lakótelep minden pontjáról könnyen elérhető majd.

A második alkalom célja az volt, hogy az első találkozón beazonosított értékek és problémák mellett immár a vágyakat is megismerjük. Konkrét és általános javaslatokat is szerettünk volna gyűjteni, ehhez pedig ismét a nyári kérdőívezés eredményeihez nyúltunk vissza. Ezeket vizsgáltuk meg és egészítettük ki, átbeszélve az egyes témák kapcsán felmerülő véleményeket.

A legtöbbek által említett igény a padokra vonatkozott. Beszéltünk a lehetséges anyaghasználatról, elrendezésről, más parki eszközökkel történő együttes használatról  (pl. asztalok, szemetesek), illetve megfogalmaztuk a félelmeket is – a nem rendeltetésszerű használatot, a rossz pozícionálást stb.

Az alkalom résztvevői megerősítették, hogy sportpálya kialakítására nem látják alkalmasnak a területet, ahogy ezt már az első alkalommal is megbeszéltük. A játszótér kapcsán egymással ellentétes vélemények is megjelentek, de abban egyetértettek a jelenlévők, hogy érdemes lenne majd elkeríteni a játszóteret.

Ismét sok szó esett a parkolásról, ezúttal azonban már a javaslatokat igyekeztünk egybegyűjteni. Felmerült például új párhuzamos parkolóhelyek létrehozása az Aradi és a Görgey Artúr utcák mentén. Utóbbi esetében ráadásul az is felmerült, hogy az iskola felőli szélén lehetne kialakítani egy olyan „Kiss and Ride” parkolózónát, ahol a szülők a reggeli iskolakezdéskor félrehúzódhatnak, és elbúcsúzhatnak csemetéjüktől.

Ehhez arra is szükség lenne, hogy az iskola a gyerkőcök számára ebből az irányból is megnyissa kapuit.

Parkolás kapcsán merült fel a parkolóházak kérdése is – ennek kapcsán elhangzott, hogy a tervezés során az önkormányzat megvizsgálta az építés lehetőségét, de azok annyira költségesek, hogy a megvalósításuk jelenleg irreális, ezért ezekről társadalmi vita sem indult.

Beszéltünk a park közvilágítási igényeiről is, ami egyrészt bizonyos sétányokat, másrészt a játszóteret is érinti. 

A köztisztaság témája körül alakult ki az egyik legélénkebb beszélgetés. A köztéri szemetesek igényét fogalmaztuk meg, majd a figyelem a lakóházak kukáira és az azokhoz kapcsolódó anomáliákra terelődött. Bár ez a tervezési területünkön kívül eső kérdés, sokak számára fontos volt, így az ezzel kapcsolatos lehetőségeket is átbeszéltük. A megoldást ebben az esetben az fogja majd jelenteni, ha ezek területek is bekamerázásra kerülnek, és így az illegális szemételhelyezés visszaszoríthatóvá válik.

A közbiztonság kérdése többször is felmerült, például a parkolóhelyek és a köztisztaság kapcsán is. A rendőrségre bekötött térfigyelő kamerák sokat segítenek majd ebben is.

A beszélgetés végén abban maradtunk, hogy a következő alkalommal már az eszközök és funkciók térbeli elhelyezése lesz a téma.

Várunk szeretettel mindenkit szeptember 16-án 17:00-kor az iskola előtti parkban!

Vissza a főoldalra

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!