Közösségi tervezés | Kálvin János park 2. alkalom

Szeptember 8-án tartottuk a második tervezési találkozót a Kálvin János parkban. Múlt héten még a park nyugati részében állítottuk fel asztalainkat, ezúttal azonban már a játszótér mellé költöztünk – abban a reményben, hogy ezzel az anyukák-apukák számára is könnyebb lesz csatlakozni a közös gondolkodáshoz.

Az új résztvevők miatt a tervezés kereteinek és az EKF céljainak ismertetésével kezdtük a találkozót, majd röviden átbeszéltük az előző alkalom eredményeit is. 

Ezután bemutattuk az EKF keretén belül jövőre létrejövő futókört, a „Loop”-ot. Bár a pontos nyomvonal még tervezés alatt áll, látványos ábrákon mutattuk be a tervezési folyamatot a helyzetbemutató elemzésektől az egyre konkrétabb tervekig. Mint elhangzott, a végeredmény egy 3,5 kilométer hosszú, 1,6 méter széles rekortán futókör lesz, ami a lakótelep minden pontjáról könnyen elérhető majd.

A Loop bemutatása után a Kálvin János parkra vonatkozó vágyakkal és félelmekkel kezdtünk foglalkozni, segítségül hívva ebben a nyáreleji kérdőívezés eredményeit, majd összevetve ezeket a megjelentek tapasztalataival.

Ebből az alábbi megállapítások következtek:

FUTÓKÖRHÖZ TARTOZÓ FEJLESZTÉSEK

Beszéltünk róla, hogy a futókör a parkon is keresztülfut majd, és ehhez kapcsolódóan szükség lehet új eszközökre – például ivókútra. 

PADOK, UTCABÚTOROK

A kérdőívekből kiderült, hogy a legnagyobb támogatottságot a padok telepítése kapta. A tervezés résztvevői is megerősítették, hogy ezekre szükség lenne.

Jelenleg 29 pad található a parkban, és ezek szinte kizárólag a sétányok mellé, azokkal párhuzamosan kerültek elhelyezésre, vagyis nem igazán alkalmasak arra, hogy egy-két főnél nagyobb számú társaság kényelmesen leülhessen beszélgetni.

Fontos lenne, hogy legyenek egymással szembefordított padokból (és akár asztalokból) álló kis közösségi terek. A résztvevők az egyszerű de praktikus kivitelű, a parkba illő utcabútorokat látnának szívesen. Felmerült az összecsukható (és éjszakára elzárható) padok gondolata is, hiszen ezáltal az éjszakai padfoglalást lehetne megakadályozni.

Ennek ugyanakkor valószínűleg az üzemeltetésével lennének problémák (elég erőforrásigényes feladat lenne minden reggel és este ezzel foglalkozni, ráadásul a tárolásról is gondoskodni kéne).

AKTÍV FUNKCIÓK

A meglévő aktív funkciók (játszótér, sportterületek) támogatottsága magas. Bár nagyobb, összefüggő sportpályát nem hoznának létre itt a környékbeliek, sokan nem zárkóznának el attól, hogy ezek akár kicsivel több helyet is foglaljanak el a parkon belül.

A játszótér és a skatepark bővítéséről, a kis dühöngők számának növeléséről majd elsősorban a használóik véleményét lenne jó megismerni.

Új aktív funkció lesz természetesen az itt keresztülhaladó futókör is, emellett pedig felmerült, hogy ping-pong asztalokkal (esetleg teqball asztallal) gazdagodhatna a park.

INFRASTRUKTÚRA

A közvilágítás a résztvevők szerint megfelelő a parkban. Jó lenne viszont, ha több szemetes kerülne kihelyezésre, és ivókút is kerülhetne a területre.

A résztvevők örömmel látnák, ha a meglévő köztéri mosdó is mindenki számára használható lenne.

Beszélgettünk a szökőkút lehetőségéről is – a résztvevők egy része szívesen látna egy nem vízpazarló vízjátékot a parkban.

KÖZBIZTONSÁG

Beszélgettünk a közbiztonsággal kapcsolatos kérdésekről is. A problémát ezügyben a főként a dohánybolt melletti éjszakai italozók miatt vetettük fel.

Felmerült az aktívabb rendőrségi jelentlét a területen, ám megbeszéltük, hogy erre a közösségi tervezésnek nincs ráhatása, inkább tervezési megoldásokban kell gondolkodnunk.

Így jutottunk el olyan lehetséges megoldásokig, mint a térfigyelő kamera telepítése, a közösségi házirend megalkotása, vagy épp olyan leülős rész létrehozása, ami által nem a lakóházak közvetlen közelében telepednének meg a hangoskodók.

A következő alkalommal már konkrét helyet szeretnénk találni ezeknek az elemeknek, funkcióknak.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt szeptember 15-én délután 5 órától a Kálvin János parkban!

Vissza a főoldalra

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!