Közösségi tervezés | Táborállás park 4. alkalom

Szeptember 21-én tartottuk a negyedik tervezési találkozót a Táborállás parkban. A cél az volt, hogy az előző héten készített tervvázlatot még egyszer átbeszéljük, illetve hogy a helyszínt is bejárva ellenőrizzük a papíron jónak tűnő ötleteinket. A találkozó végén pedig előképeket nézegettünk, inspirációt gyűjtve a konkrét megoldásokhoz.

Az alapos megvitatásnak köszönhetően módosult is itt-ott a terv, ahogy ezt az alábbiakban bemutatjuk.

Az ideiglenes színpad helyét előrehoztuk a jelenlegi burkolt tér síkjába, hogy megóvjuk az épület melletti szép, egészséges fákat. Ettől viszont a park belseje felé mozdítottuk el a tervezett nézőteret. Azt is megfogalmaztuk, hogy szívesen látnánk valami olyan modern utcabútort a rendezvénytér mellett, ami a rendezvények idején kiemelt nézőtérként szolgálhatna.

A park északi (a térképen fenti) oldalán, hosszanti irányban futó gyalogutat egészen a terület szélére toltuk. Ezáltal megnőtt az összefüggő zöldterület a park belsejében. Nagyjából a megszűnő ösvény vonalába helyeztük át a gyerekeknek szánt részt, mert a helyszínen úgy éreztük, hogy a múltkor kitalált helyszín zavaró lehetne a rendezvények idején. Konkrét példákat is nézegettünk az ide szánt eszközökre, és a legjobban az egyszerű de mégis egyedi kötélmászókák nyerték el a tetszésünket. Emellett még a hinta merült fel lehetőségként. 

Az észak-keleti csücsökben (jobb felső sarok) a két rövidebb ösvény helyett egy kettő közöttit hoznánk létre, ezáltal is nőhetne a zöldfelület, és kevésbé lenne feldarabolva a park. A közösségi részbe kerülő pavilon kapcsán is néztünk előképeket, illetve pontosítottuk az igényeket.

Olyan eső- és napvédelmet biztosító, jól tisztítható, padokat és asztalt magában foglaló, kb. 20 fő befogadására alkalmas szerkezetre lenne szükség, amely például a szabadtéri klubfoglalkozások, órák helyszínéül szolgál. A biztonságról és a megfelelő használatról térfigyelő kamerával lehetne gondoskodni.

Azon is gondolkodtunk, hogy olyan íves padot lehetne valahova elhelyezni, ami akár egy egész iskolai osztály számára kínál egyszerre leülési lehetőséget.

A következő alkalommal már arra fogunk törekedni, hogy meghatározzunk egy fontossági sorrendet a terv elemei között, ami hasznos lehet majd a megvalósítás során.

Várunk szeretettel mindenkit szeptember 28-án, kedden délután 5 órától a Táborállás parkban (vagy rossz idő esetén az Agórában)!

Vissza a főoldalra

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!