Partnerintézmények

Agóra Veszprém Kulturális Központ 

Az Agóra a Jutasi lakótelep központjában található városi Művelődési Központ, mely otthont ad főzőtanfolyamoknak, tánc- vagy kártyakluboknak, szakköröknek, de rendszeresen tartanak kiállításokat. A hétköznapi pezsgést a hétvégi előadásokon, koncerteken pihenhetik ki az érdeklődők. Minden korosztály megtalálja a számára legmegfelelőbb kikapcsolódási lehetőséget.

Csermák Antal Alapfokú Művészeti Iskola

Az 1916-ban alapított alapfokú művészetoktatási intézmény 1955-ben vette fel Csermák Antal hegedűművész, zeneszerző nevét. Intézményünk Veszprém belvárosában 200 fős hangverseny teremmel és 50 fős kamarateremmel várja a koncertlátogatókat.

Jelenlegi 912 növendékünket tapasztalt művésztanárok tanítják, 27 tanszakon nyújtva alapfokú zenei képzést hatéves kortól egészen a felnőttkorig. A zeneiskolát délutánonként látogató növendékek a klasszikus hangszerek mellett improvizáció, szintetizátor és számítógépes zene tanulása mellett is dönthetnek.

Eötvös Károly Megyei Könyvtár

A megyei könyvtár folyamatosan frissülő kínálatával várja minden korosztályból az érdeklődőket, nem csak a már megszokott könyvtári kölcsönzési lehetőségekkel, hanem kiállításokkal, gyerekfoglalkozásokkal egyaránt.

Veszprémi Főegyházmegye (Veszprémi Érsekség)

Veszprémi Főegyházmegye az ország egyik legrégibb egyházmegyéje, ugyanakkor Veszprém a legfiatalabb az érseki székhelyek sorában, hiszen csak 1993. május 30-án emelte metropolitai székhellyé boldogemlékű II. János Pál pápa Hungarorum Gens apostoli konstitúciójával. Ugyancsak ez az apostoli konstitúció határozta meg az egyházmegye mai területét, melyet Veszprém megye, Zala megye mintegy egynegyed része, valamint Fejér, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyék néhány települése alkot. Az egyházmegyében 460 ezer ember lakik, ebből mintegy 300 ezer katolikus. Az egyházmegye négy főesperesi, hét esperesi kerületből, valamint 180 plébániából áll, amit jelenleg száznál valamivel több lelkipásztor lát el. A főegyházmegye főpásztora 2019. augusztus 30-tól dr. Udvardy György érsek, általános helynöke dr. Takáts István, gazdasági helynöke Szabó János, bírósági helynöke Tóth András Sándor. A főegyházmegye védőszentje Szent Anna, társvédőszentje Boldog Gizella.

Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér

A Hangvilla Veszprém legújabb multifunkcionális, közösségi épülete, ahol egyedülálló adottságok mellett megvalósítható számos program, rendezvény: legyen szó színházról, koncertről, konferenciáról, céges rendezvényről, üzleti ebédről/vacsoráról sajtótájékoztatóról, állófogadásról, gálavacsoráról, esküvőről, bálról, catering szolgáltatásról.

Kabóca Bábszínház 

A 2001 óta hivatásos bábszínházként működő Kabóca Bábszínházban bábelőadásokat játszunk kisbabáknak, óvodásoknak, iskolásoknak és kamaszoknak egyaránt. Repertoárunkban megtalálhatóak klasszikus és modern, magyar és külföldi irodalmi anyagok feldolgozása, valamint zenés produkciók is. Előadásaink megtekinthetőek veszprémi székhelyünkön, a Hangvillában; különböző kulturális intézményekben, fesztiválokon és szakmai rendezvényeken az ország számos településén. A Kabóca Házikó program keretében pedig különleges játéktérbe és babaszínházi előadásokra várjuk a három éven aluli gyermekeket és szüleiket. Minden évben megrendezzük a hagyományos Kabóciádé Családi Fesztivált Veszprémben, melyet Minősített Fesztivál elismerésben részesített a Magyar Fesztivál Szövetség. Előadásainkkal - a közel tizenöt éves fennállás alatt - számos hazai és külföldi fesztiválra eljutottunk. Több rendezvényről szakmai elismerésekkel és díjakkal tértünk vissza.

Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft

Állatkertünk a Balatontól mindössze 15 km-re, csodálatos környezetben várja látogatóit az év minden napján, így hétvégéken és ünnepnapokon is. Az egész napos programot nyújtó állatkerti séta bármely korosztály részére kellemes kikapcsolódást jelent, ahol felfedezhetik az állatok csodálatos világát és találkozhatnak legújabb kedvenceinkkel. A honlapunkon található információk segítségével mindenki könnyedén megtervezheti kirándulását.

Laczkó Dezső Múzeum

A múzeum talán a legizgalmasabb kulturális intézmény, amely a gyűjteményébe tartozó műtárgyak kutatása során felhalmozódott tudás és ismeret autentikus megosztója, a közönségét képező társadalmi csoportokkal kialakított interaktív kommunikációs csatornák segítségével.

A múzeumunk törekszik arra, hogy lehetőségeihez képest a legszélesebb körben, a leghatékonyabb módon és formában, a legtöbb érték váljon szabadon hozzáférhetővé. Egy inkluzív tér - fizikailag és szellemiségében egyaránt -, ahol kultúra és látogató találkozhat. Ennek révén többek leszünk mindannyian: a hozzánk ellátogatók éppúgy, mint mi magunk, a múzeum.

Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltára

A Veszprém Vármegyei Levéltár az ország legnagyobb közgyűjteményének, a Magyar Nemzeti Levéltárnak az egyik megyei tagintézménye. Hatóköre a mindenkori Veszprém vármegye területére terjed ki. A levéltár alapfeladatai igen szerte ágazóak. A különböző iratképző szervezetek iratkezelését felügyeli, átveszi tőlük a maradandó értékű köziratokat, de emellett nagy hangsúlyt fektet az egyedi magániratok gyűjtésére is. A levéltár épületében, amely 1928-ban a Magyar Királyi "Kinizsi Pál" Honvéd Altisztképző és -nevelő Intézet elhelyezésére épült, ma több mint 15.000 iratfolyóméter terjedelmű iratanyagot őriznek megfelelő körülmények között. Az iratok rendezése, segédletek és adatbázisok készítése az iratanyagban való könnyebb eligazodást és az iratok tartalmának jobb értelmezését segíti. A levéltár kutatószolgálatán profi és amatőr kutatók egyaránt tanulmányozhatják a levéltári forrásokat. Az ügyfélszolgálat a jogbiztosító szereppel bíró iratokból az állampolgároknak és közigazgatási szerveknek szolgáltat információkat, iratmásolatokat. A levéltár egyúttal tudományos intézmény is. Munkatársai tudományos kutatómunkát folytatnak, eredményeiket könyvek, kiadványok formájában vagy online módon teszik közzé, ezzel gazdagítva a történettudományt. A levéltár konferenciáknak, könyvbemutatóknak, közművelődési rendezvényeknek, kiállításoknak is otthont ad, a fiatalokat pedig az iskolán kívüli oktatás keretében tartott levéltári órákkal, foglalkozásokkal igyekszik megszólítani. 

Művészetek Háza Veszprém

A Művészetek Háza Veszprém kortárs művészeti központ 1993-ban jött létre. Jelenleg a veszprémi barokk vár nyolc műemléképületében fogadja a látogatóit minden korosztályból.
A hely művészeti, szellemi centrumként működik, s egyben turisztikai vonzerővel is rendelkezik. A Művészetek Háza Veszprém a Várkapu és a Tűztorony szomszédságában található, ahol a hely szelleme, a barokk környezet egyaránt inspirálóan hat az alkotókra, látogatókra és munkatársakra is.

Pannon Egyetem

A Pannon Egyetem az egykori római provincia, Pannónia földjén festői szépségű városokban működik, székhelye a Bakony fővárosában, Veszprémben található. Emberléptékű, hallgatóbarát intézményünk öt karán a régió gazdasági szereplőivel és önkormányzataival szoros együttműködésben a munkaerőpiac igényeit kielégítő portfoliójú, minőségi, intézményi kutatásokkal támogatott képzések folynak. Oktatóink felkészültsége és nemzetközileg is elismert kutatás-fejlesztési eredményeink a hazai egyetemek között előkelő helyre rangsorolnak bennünket

Pannon Várszínház Színművészetfejlesztési Nonprofit Kft

A Pannon Várszínház Színművészetfejlesztési Nonprofit Kft. 2001. február 16-án alakult. Nagyvázsony Község, Várpalota Város Önkormányzatai, az Internmed Bt. és Vándorfi László alapították. Elnevezését az indokolta, hogy Veszprém, Veszprém megye, az egykori Pannónia váraihoz, történelmi helyszíneihez kapcsolódó események, személyiségek, értékek korszerű színházi megjelenítésére vállalkozott, emellett összművészeti alkotómódszerével folymatosan reagál a közelmúlt és jelenünk konfliktusaira. A „Vár” szónak ma már elsősorban állítmányi tartalma érvényes, a befogadás, a nyitottság szinonimájaként.

Pannon Várszínház - Kölcsönlakás premier 2021

Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ

A közelmúltban megújult Biró-Giczey Házat a veszprémiek egykor Madaras háznak is nevezték, mivel barokk termeinek szekkóin csodálatos madarak láthatók. Egykori nevét építtetőiről, Padányi Biró Márton kanonokról, későbbi veszprémi püspökről és Giczey István kanonokról kapta. Róluk az emeleten kiállításokkal emlékezünk meg. Itt kapott helyet a Veszprémi Főegyházmegye turisztikai intézménye a Szalézi Szent Ferencről elnevezett látogatóközpont. A központ célja, hogy tájékoztatást nyújtson a környék egyházi vonatkozású látványosságairól, mindeközben felfedezésre csábítsa azokat, akik a házat önmagában is szeretnék megismerni.

Veszprémi Főegyházmegyei Könyvtár és Levéltár

Az intézmény tevékenységi köre szerint őrzi a püspökségre és a székeskáptalanra vonatkozó dokumentumokat és biztosítja ezek fennmaradását, felügyeli a Veszprémi Érsekség fenntartásában működő közcélú intézmények iratkezelését, közérdekű adatot szolgáltat és kutatószolgálatot tart fenn, valamint közművelődési és tudományos munkát folytat. Az intézmény részegysége a 65000 kötetes Veszprémi Érseki Könyvtár, amelynek állománya magában foglalja a Püspöki Könyvtár, a Káptalani Könyvtár és a Papnevelő Intézet Könyvtára együttesen kezelt anyagát.

Veszprémi Petőfi Színház

Veszprém városában a polgárság érdeklődése, a lakosság kulturális igénye hívta életre a színház intézményét. A XIX. század elején már létezett egy színházpártoló mag Veszprémben, főként az iskolai színjátszók köré csoportosulva. A veszprémi színházi élet legkorábbi régészeti lelete, a legrégibbi veszprémi színlap 1814-ből való. 1908. szeptember 17-én megnyílt a Petőfi Színház, mely Medgyaszay István tervei alapján épült. Az intézmény a már meglévő Korona Szálló, s Kaszinó épületéhez kapcsolódott. Stílusa Medgyaszay* több éves kutatómunkájának eredményét tükrözte, melynek során a magyar népi művészetet, s keleti gyökereink kultúráját tanulmányozta. Nemzetközi jelentőségű, hogy a vasbeton művészi formálását összekötötte a magyar nép ősi hagyományainak alkalmazhatóságával. Az új "magyar stílus", a magyarországi szecesszió megnyilvánulása lett a Színház épülete, melyet Nagy Sándor festőművész üvegfestményei díszítettek. A polgárok azonban saját színtársulatot követeltek, mely 1961-ben, Veszprém megye vezetőinek összefogásával jöhetett létre. Az alapító okirat máig érvényes missziót fogalmazott meg:

..alakuljon egytagozatú prózai színház a mai életet, a mi korunkat kifejező műsorpolitikával, középpontban magyar művekkel, új magyar drámákkal, teremtsen városi jellegű színházkultúrát egyenletes színvonalú előadásokkal..”

A Színház élete e küldetés jegyében indult, sorsa sokáig összeforrt a magyar dráma sorsával.

Veszprémi Programiroda Rendezvényszervező és Kulturális Kft.

A Veszprémi Programiroda a városi rendezvények (pl. Gizella Napok) szervezésével és lebonyolításával foglalkozik.

Veszprémi Turisztikai Nonprofit Kft

Az VEB2023 EKF szorosan együttműködik a város turisztikai információs és marketing irodájával. A Veszprémi Turisztikai Nonprofit Kft. mind a helyieknek, mind pedig az országból vagy akár a külföldről érkező látogatóknak esszenciális információkat és szolgáltatásokat nyújt a város élményszerű felfedezéséhez. 

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!