Rólunk írták
-
Egyszerre dönti le a különbségeket és erősíti az egyediséget - Kategória: vehir.hu Hétvégén bemutatták Veszprém 13 városrészének zászlóit. A Gizella-napok kísérőprogramja azonban jóval magasabb szellemiséget hordozott magában, mint egy látványos felvonulás a belvárosban.
-
Nagy dobásra készül a kis község - Kategória: index.hu „Magyarpolány, ez a mindössze 1300 fős sváb falu már korábban is több programmal biztosította helyét Magyarország turisztikai térképén, most azonban minden eddiginél nagyobb dobásra készül, ugyanis a 2023-ban startoló Európa Kulturális Fővárosa programban törekszik jelentős szerepvállalásra”
-
Kulturális – kreatív térség - Kategória: veszpremtv.hu Kiállítások, edukációs és nemzetközi művészeti csereprogramok is várják majd az érdeklődőket az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében – erről is szól az évad képzőművészeti koncepciója, amit a közelmúltban mutattak be a Dubniczay – palotában.
-
Már virtuálisan is bebarangolhatjuk az egykori római légiós balácai villagazdaságát - Kategória: vehir.hu Három év szünet után ismét látogatható a balácai római kori villagazdaság, egy új virtuális valóság fejlesztésnek köszönhetően pedig szinte a saját bőrünkön érezhetjük, milyen lehetett itt az élet a 3-4. században.
-
Romkoncertek a Balaton-felvidéken - Kategória: magyarnemzet.hu Az első idei esemény igazi különlegesség lesz, hiszen a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa (EKF) program szervezői a ¡Nosnach és Sirokai Mátyás mellett az észak-balatoni fülemüléket is a színpadra várják május 13-án, Nagyvázsonyban a Szent Mihály pálos kolostorromnál.
-
Berlinbe utazik a Balaton: bemutatják az Európa Kulturális Fővárosa programsorozatot - Kategória: hellovidek.hu A Berlin a Balatonnál című, borkóstolással és zenével egybekötött esten egy német-magyar származású testvérpár, Lilla és Bence von Puttkamer közreműködésével mutatja be a programot Can Togay János, a VEB 2023 művészeti és kreatív főtanácsadója.
-
Nemzetközi kínálatot nyújt a kortárs tánc fesztiválja - Kategória: vehir.hu Vándorfi László, a fesztivál megálmodója elmondta, sokan kételkedtek benne, hogy egy vidéki városban életképes lehet egy kortárs táncfesztivál, de már 1998-ban, az első alkalommal megrendezett programsorozat rácáfolt a pesszimistákra hatalmas sikerével, amivel aztán a már több mint két évtizede íródó hosszú történetet megalapozta.
-
Júniusban jön a Magyar Mozgókép Fesztivál - Kategória: balaton.hu Június 9. és 12. között négy nap alatt mintegy száz film, köztük húsz premier várja a Magyar Mozgókép Fesztiválra érkezőket Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban – közölte a rendezvény fesztiváligazgatója pénteken a bakonyi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.
-
Lángolt a veszprémi dicsőítők szíve a zenei workshopon - Kategória: magyarhirlap.hu Keresztény könnyűzenei workshopot tartottak a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán. A Gável Gellért gitárművész és szakmai vezető által irányított előadói team tagjai (Mező Misi, Szabó Balázs, Gável András) a dicsőítés lelki, zenei és technikai hátteréről tartottak interaktív előadásokat.