Rólunk írták
-
Szálinger és Háy Karaffáját mutatják be - Kategória: kulter.hu Petőfi töredékben maradt drámáján alapuló pályázatot írt ki a Pannon Várszínház, melynek első három helyezettje a zsűri döntése alapján Márton László, Szálinger Balázs és Fabacsovics Lili lett.
-
Navracsics: A kővágóörsi Botond Pajta is Európa kulturális fővárosa - Kategória: kali.blogstar.hu Nagyszabású, egésznapos megnyitó ünnepséggel adták át Kővágóörs, a Káli-medence, sőt az egész térség legújabb rendezvényhelyszínét, a Botond Pajtát.
-
Megújult formában folytatja a PEngineers - Kategória: autopro.hu 2023-ban elsőként lesz Magyarországon Solar Boat világkupa futam, aminek helyszíne a Balaton lesz. Célunk, hogy a csapat dobogós helyezést érjen el ezen a versenyen.
-
Amikor az elképzelések valósággá válnak - Kategória: tollal.hu A Kék róka című filmet a júniusban megrendezésre kerülő Magyar Mozgókép Fesztiválon, Veszprémben fogják vetíteni, később pedig a Duna TV-n látható lesz látható. Interjú a Kék róka című film díszlet- és jelmeztervezőjével, a MATE oktatójával
-
Bánk bán a Játékszínben - Kategória: veszport.hu Katona József nemzeti drámáját, a Bánk bánt állítja színpadra a Kabóca Bábszínház. Ezzel az előadással már a 2023-as EKF programokra készülnek, hiszen Veszprém mellett Temesvár is viseli ezt a címet jövőre
-
A veszprémieknek igenis van humoruk! Átadták a Digitális Húsáruházat - Kategória: 82nullanulla.hu Átadták a Digitális Jólét Program szakmai támogatásával és koordinációjával létrejött digitális tudásközpontot Veszprémben, amelyet az átadást követően a Veszprém- Balaton 2023 Zrt. Digitális Húsáruház néven üzemeltet majd.
-
all eyes on Veszpém - Kategória: tai.at Veszprém a következő évben a rivaldafénybe kerül, és a Balaton régióval együtt Európa Kulturális Fővárosa lesz. A legnagyobb osztrák turisztikai szaklapban, a T.A.I.-ban jelent meg a cikk, amely a VEB 2023 EKF programjaira hívja fel az osztrák turisztikai szektor figyelmét.
-
Magbörzét és oltóvessző cserét tartottak Barnagon - Kategória: veol.hu Az országos fesztivált is szervező Mindenegyüttmegy Egyesület tagjai közül sokan leköltöztek a Balaton-felvidékre már évekkel ezelőtt. Sikeresen pályáztak az EKF 2023 projektnél egy programsorozatra, amelynek kezdő rendezvénye a március 6-ai Barnagi Magbörze volt.
-
Hamvas Béla nyomában – Hamvas Napok - Kategória: balatonfured.hu Ráolvasással, Koloska-völgyi zarándoklattal, régi zenei koncerttel idézik meg Balatonfüreden a magyar irodalom örök megosztó, kultikus szerzőjét, Hamvas Bélát. A március 18-19. között rendezendő Hamvas Napokon átadják a rendezvény történetében először kiírt Hamvas esszépályázat díjait is.