Skatepark kérdőív | EREDMÉNYEK

A sportos-fiatalos terület fejlesztésének részleteit a használókkal szerettük volna kitalálni, és mivel az erre meghirdetett tematikus alkalomra kevesen jöttek el, a találkozón úgy döntöttünk, hogy egy kérdőívvel próbáljuk elérni őket. Ezt a kérdőívet végül 98-an töltötték ki, és így már mélyebb bepillantást sikerült nyerni a deszkapark használóinak elképzeléseibe.

A válaszadók szinte kivétel nélkül (98%) támogatják a deszkáspark új eszközökkel/funkciókkal való bővítését. Az adatokból jól látszik, hogy a legfontosabb, leginkább támogatott (és legkevésbé ellenzett) beavatkozás a meglévő pálya területének növelése. Bár egy (a jelenlegi melletti) új pálya építése is nagy támogatottsággal bír, mégis többen vannak azok, akik a inkább a területbővítést pártolnák. Az új pálya támogatói között egyébként nagyobb arányban vannak a fiatalabbak (16 év alattiak), és főként a kezdőknek szánt eszközök telepítését javasolják.

A pályabővítés kapcsán rengeteg konkrét ötletet is adtak a kitöltők – például legyen csúszóbox, korlát, félcsövek, pool… Az anyaghasználatra, kivilágításra, infrastruktúrára is érkeztek ötletek, és általánosságban sokan jelezték, hogy fontos lenne olyan szaktervezővel – és kivitelezővel készíttetni az új pályát, aki jól ismeri a sportág speciális igényeit. Többen javasoltak konkrét csapatot is, akiknek munkáit ismerik és szeretik (sokan például a magyar Orangeramp céget), és a veszprémi deszkás körök ismert alakjának, Jassek Balázsnak a bevonását is kérték (ő egyébként szintén kitöltötte a kérdőívet, és sok hasznos észrevétellel szolgált).

Érdemes még megjegyezni, hogy többen írnak arról, milyen nagy szükségét látnák egy profiknak való, akár versenyekre is alkalmas pálya megépítésének. A Kálvin János parkba ilyennek nincs realitása, hiszen az szembemenne a közösségi tervezési alkalmak során született kompromisszummal.

A többi, nem kifejezetten deszkás funkciónak láthatóan kisebb a támogatottsága, de ezeket sem utasítják el. Ezek közül a közösségi leülős résznek örülnének a legtöbben, és felmerült, hogy ezt akár valamilyen esővédelemmel is ki lehetne egészíteni, illetve állhatna olyan térelemekből, ami emellett a sportolásba is bevonható (és akár „művészeti felületként” is szolgálhat).

A pumpapálya (un. pumptrack) is sokak által támogatott, ugyanakkor a helyszínen csupán kisebb létrehozására lenne lehetőség. Itt emiatt azt érdemes megfontolni, hogy – összhangban a már a játszóteres tervezés során is felmerült igénnyel – ezt a kezdő, fiatalabb korosztály használhatná, és a játszótérhez közelebb is jöhetne létre.

A mászófalnak, a parkour pályának, a graffiti falnak és az utcakönyvtárnak nagyjából a válaszadók fele örülne, illetve sokan vannak közömbös állásponton ezek kapcsán. Az előző mondat az erre vonatkozó kérdés válaszaiból kiolvasható fontossági sorrendet is mutatja. Egyéb javaslat csak elvétve érkezett (például ping-pong asztalra). Ami a kiegészítő infrastruktúrát illeti, a már említett világítás mellett az ivókútat és a kerékpáros szerelőpontot több válaszadó is említette. 

Vissza a főoldalra

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!

Még 50 nap 19 óra 22 perc 37 másodperc
van hátra a megnyitóig!