Tükörkép

Nem véletlen, hogy a művészek nagy előszeretettel járnak ihletet meríteni a Balatonhoz, a tanúhegyek ölelésébe vagy a bakonyi erdőkbe. A táj és az épített környezet, a kultúra, a hagyományok és az a gazdag örökség, ami itt fellelhető, nem csak saját, helyi identitásunkat erősíti, hanem az alkotó közösségeken keresztül, a művészet közvetítésével szélesebb körben is meg tudja mutatni azokat a történeteket és értékeket, amik a várost és a régiót az elmúlt évszázadokban formálták és formálják most is.  

A hagyomány, egy hely történeti emlékezete nem feltétlenül csak múltidéző nosztalgia tárgya lehet, hanem élő örökség, a jelen szempontjából is eleven identitásformáló erő, ami mindennapi életünk, személyiségünk szerves része. Kortárs szemmel nézünk bele abba a tükörbe, vagy inkább tükröződések sokaságába, amiben régiónk az európai művészet történetében, közéletben, politikában betöltött szerepét látjuk viszont. Felidézzük azon családok, karakterek, mikroközösségek olykor elfeledett történetét, arcait, akik ma is inspirációt jelenthetnének, akiknek a nyomai ma is jelentésképző erővel bírnak. A mai természeti- kulturális adottságainkat az ideérkező művészek által árnyalt történeti tükrökön keresztül, interpretációkban tanultuk meg újra felismerni, és bízunk benne, hogy eddig nem tudatosult motívumok, tartományok is formát öltenek előttünk. A tükörképekben elmélyülve olykor identitáserősítő, olykor kritikus távlatokban próbálunk számot vetni azzal, kik vagyunk, mik is az identitásunk alkotóelemei.