Büszkék vagyunk arra, hogy Veszprém zeneszerető város, számunkra nem csak a profik, a nagy nevek, a tömegesemények fontosak, hanem az, hogy a zene mennyire része a mindennapoknak. A zene közösségeket épít, a mindennapjainkat tölti meg tartalommal legyen az oktatási keretek között vagy szabadidőnkben. Célunk, hogy 2030-ra Veszprém legyen az a magyar település, ahol népességarányosan a legtöbben játszanak valamilyen hangszeren.
Az EKF zenei koncepciója mentén olyan projekteket valósítunk meg, illetve ösztönzünk és adott esetben támogatunk, amelyek, a régió zenei rendezvénypalettáját színesítik innovatív ötleteikkel vagy műfaji különbözőségükkel lehetőleg a túlzsúfolt nyári főszezonon túlnyúlva. Kiemelten fontos a számunkra, hogy olyan projekteket indítsunk útjára, amelyek 2023-on túl is rendelkeznek perspektívával. Számos meglévő fesztivál, program képezi, képezheti részét az EKF zenei programjának - ezek esetében a szervezőkkel közösen szeretnénk olyan egyértelmű lépték- és/vagy dimenzióváltást elérni, mely egyértelműen mutatja az EKF törekvésekre való rácsatlakozást (pl. nemzetközi láthatóság, vagy egy jól lehatárolható, teljesen új programsor, mely az EKF támogatás nélkül nem jönne létre) és a célcsoport(ok) hatékony elérésben bekövetkezett érdemi fejlődést.
Komolyzene
A VEB 2023 komolyzenei koncepciójában szereplő projektek sorában mind már komoly múlttal bíró nagy fesztiválok, mind új kezdeményezések is helyet kapnak:
Meglévő, kiemelt fesztiválok fejlődésének támogatása:
- AUER FESZTIVÁL – nemzetközi hegedűfesztivál, évenként megrendezett sorozat, mely a világ ma élő legmeghatározóbb hegedűművészeit, kamarazenészeit mutatja be.
- KLASSZ A PARTON – a KLASSZ a pARTon! klasszikus zenei fesztivál, mely a komolyzene népszerűsítését célozza több generáció megszólításával, bemutatásával, ingyenességével.
- VESZPRÉMI RÉGIZENEI NAPOK – a szokásosnál talán intimebb, személyesebb, meghittebb, közvetlenebb hangulatú fesztivál, gyönyörű természeti és történelmi környezetben, középpontjában a romantika előtti korszakok zenéjének lehetőleg korhű előadásával.
Saját kezdeményezésű és/vagy koprodukcióban megvalósuló EKF projektek:
- CHACONNE FESZTIVÁL – Chaconne című vagy „műfajú” zeneművekkel jóformán kizárólag a barokkban találkozhatunk, ám a zenei forma, ami a Chaconne lényege, a maga változékony módján, ezer árnyalatában jelen van a kánontól a gótikus és reneszánsz zenén át a jazzig, kortárs zenéig vagy akár a könnyűzenéig minden korban és stílusban. A stílus sokszínűségét kívánjuk megünnepelni.
- EURÓPAI IFJÚSÁGI ZENEI FESZTIVÁL - 25 európai ország + Japán cca. 4.000 zeneiskolása 4 napon át Veszprémben.
- EZREK SZIMFÓNIÁJA – A Magyar Állami Operaház, Gustav Mahler VIII. „Ezrek szimfóniája” nagyszabású szabadtéri előadása közel ezer fellépővel, közöttük a régió kórusainak tagjaival.
- MINI CARNEGIE-HALL – Hol koncertezzenek Veszprém legapróbb zenei tehetségei, ha unják már a zeneiskolai tanszaki hangversenyeket? Építsünk nekik aprócska koncerttermet a világ leghíresebbjeinek mintájára, vakító fényekkel, igazi függönnyel, technikával, csillogással.
- EGYÜTTMŰKÖDÉS A VESZPRÉMI KÓRUSOKKAL– többek között Veszprém Város Vegyeskara a Gizella Nőikar helyi és a magyar kóruséneklést népszerűsító projektjei, sok száz résztvevővel.
- KOMOLYZENEI ÍNYENCSÉGEK A BAKONYBAN – különböző bakonyi EKF kezdeményezéssel dialogizáló klasszikus zenei koncertsorozat, a fontosabb egyházi ünnepek alkalmaihoz igazodva a Magyarország és a világ legkiválóbb brit, németalföldi és francia egyházzenei fellépőivel és alkalmanként beavató előadásokkal, kurzusokkal artist in residency módra.
- VESZPRÉMBŐL A NAGYVILÁGBA – A Veszprémből elszármazott: itt született, ide kötődő vagy egykor a Konzervatóriumban végzett, ma híres európai zenekarokban játszó, vagy szólistaként remeklő zenészek koncertje(i), akár zenekarrá, kamaraegyüttesekké szerveződve.
A zenei oktatás, fejlesztés egyik alappillére az EKF zenei koncepciójának:
- HANGJÁTÉK – legfontosabb zenei fejlesztési, oktatási programunk. Könnyűzenei képzések, kórusok újraindítása, kisgyermekes foglalkozások – ezekkel indult el 2021. júniusában a Hangjáték, A Hangjáték missziója a veszprémi és környékbeli zenei kultúra fejlesztése; célja, hogy Veszprémben éljen a legtöbb zenélő ember Magyarországon - híven a 2019-ben az UNESCO által odaítélt A zene városa címhez. Fontos gondolnunk a távolabbi jövőre is: a klasszikus zenei oktatás kiemelt feladatának tekintjük a hat év alatti, intézményes oktatásban még nem részesülő gyermekek zenei nevelését.
Az VEB 2023 zenei koncepciójában szereplő további zenei projektek:
Meglévő, kiemelt fesztiválok fejlődésének támogatása:
- VESZPRÉMFEST – a VeszprémFest a legmagasabb nemzetközi színvonalat és minőséget megcélozva az opera, a jazz, a klasszikus zene, a világzene, és a popzene legjobbjait hozza Veszprémbe évről évre, és vonzza mindezzel a városba ezen műfajok rajongóit a környékről, a régióból, az egész országból, sőt, a környező országokból is.
- UTCAZENE FESZTIVÁL – hazánk legjelentősebb utcazenész megmozdulása, mely a szakma szemében is egyike azon meghatározó zenei rendezvényeknek és tehetségkutató fórumoknak, melynek szavára oda kell figyelni.
Saját kezdeményezésű és/vagy koprodukcióban megvalósuló projektek:
- MUSIC HUNGARY Konferencia és Showcase Fesztivál –a hazai zenei szakma egyik legfontosabb fóruma, melyet feltörekvő zenekarok seregszemléjével egészítünk ki.
- VESZPRÉM FOLK – népzenei találkozó és fesztivál, Európa Kulturális Fővárosában nemzetünk értékeinek, hagyományainak innovatív, interaktív módon való bemutatása az államalapítás ünnepéhez kapcsolódva.
- WORLD MUSIC CAPITAL 2023 - Powered by WOMEX - világzenei fókuszú zenei rendezvény a műfaj ismertebb balkáni előadóival.
- JAZZ, BLUES 2023 – jazz és blues fesztiválok. A két leginkább standardizált stílus, így a határainkon túlról se kérdés, milyen rendezvényre érkezik majd a látogató.
- TITOK KONCERT – geg show, melynek kuriózuma a megközelítés játékosságában rejlik.
- DIMITROV Próbateremközpont – egy olyan közösségi intézmény létrehozása a célunk, ahol különböző művészeti ágak képviselői egymás mellett tudnak alkotni, működni, tevékenységükkel egymást ösztönözni. Próbatermek, alkotótermek, közösségi terek.