A Cholnokyak

VEB2023 partner produkció
VEB2023 partner produkció

A Cholnoky család rendkívül fontos szerepet játszott a polgárosodó Veszprém és a Balaton-felvidék kultúrtörténetében, ezért kiemelten fontos számunkra, hogy a lehető legszélesebb műfaji skálán mutassuk be a család tagjainak magas szintű művészeti és tudományos tevékenységét.

A Cholnoky család ismert tagjai – Viktor és László írók, idősebb és ifjabb Ferenc orvosok, illetve Jenő földrajztudós – munkássága szorosan kapcsolódik Veszprém városához és környékéhez. A 2021. július 23-án, Cholnoky Jenő születésének 151. évfordulóján induló projekt minél sokszínűbben szeretné bemutatni a Cholnoky-örökséget, hogy a helyiek és a városba érkező vendégek egyaránt megtudhassák, miért is viseli Veszprémben a Cholnoky nevet egy iskola, egy kórház, egy lakónegyed, valamint számos más régiós emlékhely is. 

Fontos számunkra, hogy ne csak a család tagjainak művészeti és tudományos tevékenységét mutassuk be, valamint kalandos magánéletüket is, hiszen szeretnénk, ha a CHOLNOKY kifejezés egyfajta identitásképző erőt jelentene a helyiek számára. Méghozzá korosztálytól, generációtól függetlenül. Éppen ezért a klasszikus formák mellett az egészen új, innovatív megoldásokat és a populáris kultúra lehetőségeit is felhasználjuk a projekt során. 

A projektelemek megvalósításában több helyi intézmény és civil szervezet is közreműködik. A Laczkó Dezső Múzeum például vándorkiállításon dolgozta fel Cholnoky Jenő geográfus A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei című munkáját, a Művészetek Háza pedig a Cholnoky család tagjainak írásaiból jelentethet meg könyvsorozatot, melynek szerkesztői munkálatai Géczi János közreműködésével valósulhatnak meg. 

Új perspektívákat, izgalmas és látványos értelmezéseket adhat a város néhány falfelületét átlényegítő Cholnoky street art-projekt is. 

A Veszprém Megyei Honismereti Egyesület Rybár Olivér munkájának eredményeként a Cholnoky család történetét feldolgozó könyvet jelent meg, amelynek gazdag információs és képi anyaga egy interaktív családtörténeti kiállítás létrehozásának is jó alapja lehet. A helytörténeti és virtuális kapacitásfejlesztés az Eötvös Károly Megyei Könyvtár gondozásában valósulhat meg. 

A teljes projekt 2023-as záróakkordját a Pannon Várszínház és Egressy Zoltán író, drámaíró közös munkája, a Cholnoky-kód című színdarab ősbemutatója jelenti majd. 

Megvalósítók: Művészetek Háza Veszprém, Pannon Várszínház, Veszprém Megyei Honismereti Egyesület, Laczkó Dezső Múzeum 

Időpont: 2021-2023

Helyszín: Veszprém 

tükörkép

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!