A víz útja

VEB2023 pályázati együttműködés
VEB2023 pályázati együttműködés

A nagyvázsonyi vízimalom megújulása

Az Országos Kéktúra útvonalán, egy keresztúton fekszik a vázsonyi Csörgő vízimalom: a nagyvázsonyi vár, a pálos kolostor, Veszprém és a Kab-hegy felé vezető utak találkozásánál. Építésének pontos ideje nem ismert, technológiája alapján feltehetően a Kinizsi-várral egy időben épült a 15. században.  Egy baráti társaság 2020-ban látta meg a lehetőséget ebben a nagy múltú de romos épületben, amelynek tagjai azóta szabadidejükben és saját erőből haladnak a felújítással. 

A malom újraértelmezésével fokozatosan alkalmassá teszik a helyszínt a vegyes használatra: kulturális programok szervezésére, állandó és időszakos kiállítások befogadására, kéktúrázóknak pihenőhely és zarándokszállás biztosítására. Ipar- és képzőművészek bevonásával rekonstruáljuk az eredetihez hasonló vízkereket mint művészeti installációt, hogy Nagyvázsony egykori vízimalmaira és a molnárok tevékenységére emlékeztesse az erre járó látogatókat. 

2022-ben elkészült az állandó helytörténeti kiállítás, amelynek sajátos motívuma, hogy párhuzamosan dokumentálja és teszi elérhetővé a vízimalom helyreállításának folyamatát és az épület történetét.  2023 nyarán négy alkalommal egy-egy hétvégén a Malompiknikek keretében kortárs képzőművészeti kiállítás, egy a malomhoz és a patakparti élővilághoz kapcsolódó szakmai beszélgetés, egy-egy progresszív kortárs koncert (jazz, népzene, kórus) várja az érdeklődőket.

Egy malom mindig közösségi tér volt, a folyamatos üzem és a forgalom miatt egy állandó találkozási pont; valamint a technikai haladás úttörője is, nem véletlen, hogy a vízimalmokban az elsők között tűnt fel elektromos árammal működő világítás.  Szeretnénk a helyi és regionális köztudatba visszaemelni a nagyvázsonyi vízimalom kulturális, történelmi és gazdasági jelentőségét, ami az önellátó - ma népszerű szóval körforgásos - gazdaság egyik lényeges eleme volt és lehet a jövőben. 

Megvalósító: Vázsonyi Malom Nonprofit Kft.

Időpont: 2023 nyara

Helyszín: Nagyvázsony

 

élő régió

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!