ActiCity Tánc- és Mozgásközpont

VEB2023 szervezés
VEB2023 szervezés

Veszprém városának dél-nyugati határában 1904-ben, egy év alatt épült meg a Közép-Dunántúl ellátását célzó állami gyermekmenhely, amelyre ma már, mint Heim Pál Gyermekkórház emlékszünk. Építészeti terveit Ybl Lajos készítette el, aki Czigler Győzővel együtt összesen, országosan kilenc helyszínen felépült menhely épületét tervezték meg. Minden helyszín magában hordozza környezetének értékeit és egyedi megjelenésével teremtett értéket az adott városban, városrészben. Az 1945-ig gyermekmenhely, majd 1955-től Heim Pál nevét felvevő gyermekkórház egészen 1995-ig töltötte meg élettel a ma már több mint egy évszázada megépített ház falait. Az átépítések és bővítések mellett felelhetőek az eredeti tervezői szándékok, mint a területet körbevevő kőkerítés, a bejárati kapu, az épületeket ölelő növényzet és park, és a főépület - helyi védelem alatt álló - homlokzati elemei.

2018. decemberében, amikor Veszprém és a Bakony-Balaton régió közösen és sikeresen pályázott az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím viselésére, a volt Heim Pál gyermekkórház épületei és ingatlanjai (13657 m2) már 23 éve álltak üresen, kihasználatlanul. A terület tulajdonosa ekkor még a Magyar Állam volt és a város több sikertelen fejlesztési kísérletet tudhatott a háta mögött. Az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím elnyerése lehetőséget teremtett arra, hogy az ingatlan megújítására tett erőfeszítések újabb lendületet kapjanak. A cél az épületek megmentése mellett, hogy a városban elszórtan működő, mozgásművészetekkel foglalkozó egyesületeket, csoportokat (klasszikus balett, néptánc, falmászás) egy helyre, egy házba terelve, méltó körülményeket biztosítva, létrejöhessen egy új és állandó helyszín, mely állandó „otthont” ad számukra.

Az ActiCity új kulturális találkozási pont lesz, amely nem csak helyet, hanem edzési és fellépési lehetőséget is biztosít majd a városban jelenleg több helyen, szűkösen működő tánc és mozgásművészeti csoportoknak. Klasszikus balett, különböző társastánc és néptánc formációk és az aktuális, divatos mozgásformák, mint például a ritmikus gimnasztika vagy a falmászás, egy helyen, gazdaságosan és önfenntartó módon működhetnek majd itt. Az épületkomplexumban lesz hely a kisebbek mozgáskultúrájának fejlesztésére is, és a velük érkező szülők is hasznosan, sporttal, mozgással tölthetik majd idejüket vagy leülhetnek egy kávéra az újonnan kialakított kávézóban, sétálhatnak a megújuló angol parkban. 

A koncepció három alappillére: 

  • A főépület mely az 1900-as évek elején épült, külsőleg és belsőleg is úgy újul meg, hogy fontos stílusjegyeit megőrizze. A főbejárat az egyetem felől kerül kialakításra, ehhez kapcsolódik hozzá egy vasbeton és fém szerkezetű előépület, mely fogadja a látogatókat.
  • A B épület, mely közvetlenül a főépület mellett helyezkedik el, a nyolcvanas években mosodaként működött.  Egy üvegfolyosó kialakításával összekötésre kerül a főépülettel, így könnyen át lehet jutni anélkül, hogy ki kelljen menni az épületből a szabad térbe.
  • Továbbá a terület környezetének rendezése, a növényzet és zöldfelületek megtartása, a meglévő angol stílusú park megőrzése, mely révén lehetőség nyílik arra is, hogy a családok a belváros közelében egy nyugodt parkban tölthessék el szabadidejüket.

A terület városszövetbe illesztése, megnyitása az Erzsébet sétány és Egyetem utca irányába katalizátorként kelti életre a belvárosban kialakuló „zöld kulturális folyosót”, amely egy sétáló zóna lesz a kulturális negyed intézményei (Pannon Egyetem, Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Petőfi Színház, Hangvilla, Csermák Antal Zeneiskola, Laczkó Dezső Múzeum) között.

ActiCity JÖVŐ IDŐ

Hozzáférhetőség

Amennyiben nehézségekbe ütközik oldalunk böngészése során, válasszon az alábbi hozzáférhetőségi lehetőségeink közül!